Back to top

Szombattól hatályon kívül helyezik a munkahelyi OTP-rendszerről szóló rendeletet

Publikálva: 2022, február 4 - 19:34
Hatályon kívül helyezte a Közegészségügyi Hivatala (ÚVZ) a munkahelyi kötelező OTP-rendszerről szóló rendeletet. A változás február 5-én, szombaton lép érvénybe – jelentette be pénteken a Közegészségügyi Hivatal.
Szombattól hatályon kívül helyezik a munkahelyi OTP-rendszerről szóló rendeletet

A hatóság egyúttal arra szólította fel a munkáltatókat, hogy továbbra is teszteljék az alkalmazottakat. „Február 5-i hatállyal megszűnik a kötelező OTP-rendszer a munkahelyeken.

A munkáltatók a továbbiakban nem lesznek kötelesek kitiltani a munkahelyükről azokat, akik nem felelnek meg ennek a rendszernek” – közölte az ÚVZ.

„A munkáltatókat és a munkavállalókat egyúttal arra kérik, hogy továbbra is tartsák be a még mindig érvényben levő járványügyi intézkedéseket, például a reszpirátor viselésére vonatkozó előírást”

– tette hozzá a hivatal.

A kormány szerdán (február 2.) hagyta jóvá a rendelet hatályon kívül helyezésére irányuló javaslatot.

Ennek értelmében megszűnik a cégeknek az a kötelezettsége, hogy teszteljék az oltatlan dolgozóikat és azokat, akik korábban nem estek át a koronavírus-fertőzésen. A cégeknél tavaly november végén vezették be a kötelező tesztelést, a kormány év végén egy hónappal meghosszabbította a rendelkezést. A gazdasági minisztérium megtéríti a cégek teszteléssel kapcsolatos kiadásait. Már lehet igényelni a kompenzációt.

(TASR/Felvidék.ma)

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies