Back to top

A Szociális Biztosítónál stabilizálódott a helyzet, a nyugdíjkérvényeket a törvényes határidőn belül intézik

Publikálva: 2021, június 17 - 13:23
Parlamenti képviselői vizsgálódása során a fenti tájékoztatást kapta a Szociális Biztosító igazgatójától, Juraj Káčertől Vladimír Ledecký (a parlament szociális bizottságának elnöke), Erik Tomáš, Ján Richter, Lucia Drábiková és Ľubomír Vážny.
A Szociális Biztosítónál stabilizálódott a helyzet, a nyugdíjkérvényeket a törvényes határidőn belül intézik

„Az idei év első negyedévében rendkívüli mértékben megszaporodott a nyugdíjkérelmek száma, mely 42 százalékos évközi növekedést mutat. Mindezek mellé a helyzetet alaposan megnehezítette, hogy nyugdíjrészlegünk nagyon sok dolgozója, átlagosan 35 százalékuk fertőződött meg koronavírussal, ami természetesen a munkából való hosszabb kieséssel járt. Míg májusban még 112 esetben késett a nyugdíjkérelem elbírálása, örömmel állapíthatom meg, hogy az új kérelmeket már folyamatosan, a törvényes határidőn belül intézzük” – közölte Juraj Káčer.

A Szociális Biztosító évente átszámolja a dolgozó nyugdíjasok járulékát is, ami összesen több mint 151 ezer nyugdíjat jelent. Mostanára már csak 3 százalékuk átszámolása várat magára.

„Sajnálattal tölt el bennünket, hogy a dolgozó nyugdíjasok 3 százalékának még nem sikerült átszámolnunk a nyugdíját. Ennek oka a hiányzó vagy pontatlanul megadott adatokban keresendő, melyeket pótolnunk kell. Ugyanakkor elsősorban az új nyugdíjkérelmek intézésével foglalkoztunk” – magyarázta az igazgató.

A nyugdíjrészleg dolgozói ismét munkába álltak, nagyobb kiesések nincsenek. A biztosító kihasználva a jelenlegi kedvező járványhelyzetet, teljes ütemben dolgozik az ügyintézésen.

Csak májusban 12 203 öregségi nyugdíj megítélésére vonatkozó kérvényt bíráltak el, miközben ezek száma havi átlagban 9 ezerre tehető. Az év kezdetén kialakult kritikus helyzet ellenére az év első öt hónapja alatt 3 390-nel több kérvényt intéztek el, mint egy évvel korábban.

A Szociális Biztosító emellett dolgozik a nyugdíjkérelmek feldolgozásának és kifizetésének meggyorsításán is, s míg jelenleg a munkafolyamatok 75 százalékát, a változások bevezetése után már csak 27 százalékát végzik majd manuálisan.

SITA / NZS / Felvidék.ma

Ezt már olvasta?