Back to top

Szlovákia legerősebb embere lett Uváček Patrik

Publikálva: 2024, június 28 - 11:43
Az elmúlt hétvégén Ipolyságon szervezte meg a Szlovák Erős Férfiak Szövetsége (SASIM) az ország legerősebb embere versenyét. Az öt versenyszám teljesítése után kiderült, hogy 2024-ben a dunaszerdahelyi Uváček Patrik lett az ország legerősebbje.
Szlovákia legerősebb embere lett Uváček Patrik

Uváček Patrik nem egyszerűen győzött az átlagember számára elképesztő súlyokat emelgető férfiak közt, 1992 óta ő lett a legfiatalabb győztese a megmérettetésnek.

Az első versenyszám egy kombinációs nyomószám volt, egykezes nyomásban 90kg-ot, rönknyomásban 150 kg-ot, axle rúdnyomásban 120 kg-ot kellett 90 másodpercen belül kiemelni. Ebben a gyakorlatban Patrik máris bejelentkezett az első helyre, lévén a leggyorsabban teljesítette a feladatot.

A második versenyszám során, szintén axle rudat használva, 280 kg-os kezdősúllyal indítottak holthúzásban, majd 20 kilogrammonként emelték a súlyt. Patrik itt sem talált legyőzőre 320 kg-os húzásával.

Az autótartás azonban kifogott a fiatal sportemberen, mivel 35 másodperc után kicsúszott kezéből a tartó rúd, ezzel pedig a legrosszabb időt érte el.

Súlycipeléssel folytatódott a verseny, két darab 165 kg-os koffert kellett 10 méterre cipelni, visszafelé pedig 350 kg-os lengősúllyal kellet teljesíteni a távot. A negyedik versenyszám a 4. helyezést tartogatta a dunaszerdahelyi versenyzőnek.

Klasszikusnak számító feladat, egy 10 tonnás kamion húzása lett a zárószáma a megmérettetésnek. Már a 10 méteres vontatás teljesítése is elképesztő feladat, Patrik ráadásul a legjobb idővel fejezte be ezt a számot, ami végeredményben meghozta neki a végső győzelmet is.

Patrik a győzelme mellett gratulált minden résztvevőnek, különösen a második helyezett Zlatner Zsoltnak, egyúttal megköszönte mestere, Őszi Ferenc minden segítségét, és Perczel Tóninak, a masszőrének, akik minden helyzetben mellette állnak.

-rovin-
fotó: Fitmax

Ezt már olvasta?

Cookies