
Október 30-tól december 18-ig, vagyis a következő nyolc péntekre szigorú böjtöt hirdetnek a püspökök az egész szlovákiai katolikus egyház számára a járvány legyőzésére. A 18 és 60 év közötti egészséges hívő emberek a következő nyolc pénteken oly módon böjtöljenek, mint Nagypénteken szokás”
– jelentette ki Stanislav Zvolenský, a KBS elnöke.
Ez azt jelenti, hogy
a hívek tartózkodjanak a húsételektől, naponta csak egyszer étkezzenek kiadósan, és további két alkalommal kisebb adagot ehetnek.
„Mivel az egyházi hagyomány a bűnbánatgyakorlás további formáit is ismeri, mindenkinek figyelmébe ajánljuk az imádságot és az alamizsnát. Ezeket azok is gyakorolhatják, akiknek az egészségi állapota nem engedi meg a szigorú böjtölést” – magyarázta Zvolenský.
Hozzátette, a szlovák püspökök a Szlovákiáért mondott napi imára hívnak mindenkit, ehhez javasolják hozzákapcsolni a rózsafüzér imádságot, a Szentírás olvasását, és hogy mindenki cselekedjen jót a hozzá közelállókkal.
ma7 | TASR
Ezt már olvasta?
Nagyszombat megye két pályázati felhívást is indított. Az önkormányzatok és szervezetek tevékenységeinek támogatására 600 ezer eurót különített el
Az önkormányzatok és a civil szervezetek tevékenységeinek...
A Nagyszombat Megyei Önkormányzat két pályázati felhívást hirdetett meg
Nagyszombat megye 2026. január 1-jétől két nagyszabású...