Back to top

Szerdától nyithatnak az üzletközpontok

Publikálva: 2020, május 18 - 16:14
Igor Matovič a kormány hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy szerdától a tervek szerint elindul az enyhítés 4. fázisa.
Szerdától nyithatnak az üzletközpontok

A kormányfő röviden ismertette a legfontosabb változásokat, melyeket alább röviden ismertetünk. Ján Mikas tisztifőorvos azt is hozzátette, hogy a hét folyamán - kedden és szerdán - még pontosítják a meghozott határozatokat. Egyúttal megköszönte az emberek felelősségteljes hozzáállását, amellyel elértük, hogy az ország elindíthatta a 4. fázist.

A legfontosabb változások:

- A 2. fázisban engedélyezett fodrászatok és kozmetikai szalonok mellett kinyithatnak a tetováló szalonok, a piercing stúdiók, újra engedélyezett a fülbevaló belövése is

- A 3. fázisban engedélyezett boltok esetében a korábbi 25 m2/ember megszorítást is lazították, szerdától 15 m2/ember az előírás

- A turistalátványosságok esetében - az állatkertek kivételével - engedélyezett lesz a belső terek használata is

- Szerdától nyithatnak a színházak és a mozik, illetve lehet tartani tömegrendezvényeket - maximum 100 ember részvételével

- Nyithatnak az üzletközpontok, amelyek esetében ugyanúgy érvényes a 15 m2/ember előírás, továbbá ezekben nem nyithatnak ki a gyermeksarkok

- Június 1-jétől megnyithatnak az óvodák, illetve az alapiskolák alsó tagozata, illetve az 5. évfolyam

- A kültéri sportolási lehetőségek is bővülnek, szerdától nem csak kontaktmentes sportokat szabad űzni

- Az éttermek, közösségi étkezdék, szállodák esetében engedélyezik - hasonló előírások mellett, mint eddig a külső teraszok esetében - a belső étkeztetést (asztalok 2 m távolságban,, egy asztalnál szülők gyerekekkel, vagy maximum két ember egy asztalnál)

- Az éttermek eddigi 20.00 óráig nyitvatartása is bővül, szerdától 22.00 óráig lehetnek nyitva

- Maszkhasználat: belső térben továbbra is kötelező lesz, de külső téren, amennyiben idegenektől legalább 5 m távolságban van valaki, önkéntes alapon használhatja a maszkot

- Uszodák - egyelőre csak a sportklubok számára nyitnak ki

- Csütörtöktől - ha az állampolgárnak van szlovákiai állandó, vagy átmeneti lakhelye, akkor a nyolc ország esetében - 24 órán belüli visszatéréskor - nincs szüksége sem tesztre, sem karanténba vonulni. Ezek az országok a következők: Lengyelország, Magyarország, Csehország, Ausztria, Svájc, Horvátország, Szlovénia, Németország

-rovin-

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies