Back to top

Szép és hasznos - Új sétány és színpad a Thermalparkban

Publikálva: 2020, július 18 - 09:06
Pénteken délután adták át hivatalosan a Thermalpark „legnagyobb medencéje” melletti, megszépített tóparti sétányt.
Szép és hasznos - Új sétány és színpad a Thermalparkban

Tilajčík Edit köszöntötte a vendégeket, majd a győri El Paso Táncstúdió két növendéke, Dórák Lara Jázmin és Simovics Dominik kápráztatta el tánctudásával a megnyitó közönségét.

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere megnyitóbeszédében személyes élményéről beszélt. A Földközi-tenger mellett eltöltött nyaralásuk alkalmával csodálta meg a tengerparti sétányt, és picit irigyelte is a helyieket, hogy ilyen szépséget tudhatnak magukénak. Több éves előkészítő, majd tényleges munka után, Győr városával és az Arrabona EGTC-vel közösen azonban sikerült elérni, hogy megszülethetett ez a tóparti sétány, elegáns színpaddal, nézőtérrel, pihenőhellyel. „Gyönyörűre sikerült, és úgy gondolom, hogy ez nemcsak a várost gazdagítja, hanem a városunkba érkező turistákat is elkápráztatja” - emelte ki a polgármester. Mint mondta, az elképzelések szerint nemcsak a strandfürdő látogatói élvezhetnék a látványosságot, esténként a helyiek is látogathatnák, a kis színpadot pedig kultúrműsorral megtöltve élvezhetnék az elvégzett munka gyümölcsét. Rövid beszéde végén mindenkinek megköszönte, aki a terv körül dolgozott, egyben azoknak is, akik a tópart kialakításában, az építésben vettek részt. Nem utolsó sorban kiemelte azt a lehetőséget, hogy mostantól a természetes víz szerelmesei is megtalálják számításukat a dunaszerdahelyi strandfürdőben.

Berényi József, Nagyszombat megye Önkormányzatának alelnöke azt a tavalyi emléket idézte fel, amikor a megújított medence került átadásra: „Akkor is megjegyeztem, hogy ez a Thermalpark évről évre szebb, az idei év sem kivétel ez alól”. Örömét fejezte ki, hogy a tópart megszépítéséhez határon átnyúló kapcsolat révén sikerült pénzeszközöket nyerni. „Örülnék neki, ha minden évben találkozhatnánk itt, amikor mindig újabb és újabb dolgok újulnának meg, új dolgok jönnének létre” - mondta Berényi. Egyúttal megköszönte mindazok munkáját, akiknek köszönhetően jöhetett létre ez a látványosság.

Radúz Dula, a közlekedési minisztérium idegenforgalmi részlege vezérigazgatója örömét fejezte ki, hogy ilyen szép projekt megvalósulását láthatja, és különösen örült annak, hogy Interreg pályázat is hozzásegített ehhez. Szavai szerint az idegenforgalom szempontjából is nagyszerű látni, hogy mennyire fejlődnek fürdőink. Mint korábbi válogatott úszót is megérintette a most átadásra kerülő megújult tópart és újra használhatóvá varázsolt tó, hiszen nemcsak üdülési, hanem sportolási lehetőséget is nyújt minden korosztály számára. Reményét fejezte ki, hogy az előkészítők és építők munkájának hálájaként sok látogató érkezik majd, akik élvezhetik az eredményt: a tó, a termálfürdő és a színpad nyújtotta élvezetet. Sikeres szezont kívánt a Thermalpark vezetésének, azt kívánva, hogy minél hamarább visszatérhessenek a régi látogatószámhoz.

Somogyi Gábor, a Thermalpark igazgatója kiemelte: „Örülök neki, hogy az idén is át tudunk adni valamilyen újdonságot a Thermalpark területén, és az ismét egy hasznos dolog”. Megemlítette, hogy múlt hét folyamán már a hivatalos szervek ellenőrzése is megtörtént, mindent rendben találtak, elfogadták a kivitelezést. Mint mondta, az elképzelés megvalósulása ahhoz is hozzásegít, hogy az idegenforgalom tovább fejlődjön régiónkban. Büszkeséggel mondta el, hogy a strandfürdő „legnagyobb medencéje” is megújult, a 3,5 hektáros területű tavat mostantól újra biztonságosan használhatják ki a vízisport szerelmesei. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a megszépült tópart mellett egy új híd is átadásra kerül, mely a tó közepén található szigetre vezet, annak egy része a látogatók pihenését szolgálva szintén széppé lett varázsolva.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies