
Ezúttal a városi médiavállalat igazgatója, a kiadványok felelős kiadója, Rajkovics Péter üdvözölte a gyermekeket és mutatta be Nagy Attila helytörténésszel a nekik hozott ajándékokat.
Nagy Szilas Ildikó iskolaigazgató köszöntője után az alapiskola aulájában egybesereglett gyerekeknek ugyanis ezúttal ők adták át a dunaszerdahelyi lokálpatriotizmus erősítését megcélzó publikációkat.
Rajkovics Péter elmondta, nagy öröm a kiadó számára is, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapnak a szülőktől és az iskoláktól is, ami mindenképpen sikerként könyvelhető el. Megerősíti ugyanis azt az elkezdett folyamatot, miszerint valóban szükséges és fontos az ilyen jellegű, a lokálpatriotizmust, a gyermekeknek a városhoz való kötődését erősítő kiadványok megjelentetése.
A médiavállalat igazgatója szerint különösen üdvös az is, hogy a gyerekek számára az átadott anyagokban valódi példaképeket mutat meg a szerző, hiszen korunk egyik komoly kihívása a valóban követhető példaképek felemelése, megmutatása a gyermekek számára.
(-ya-)
Ezt már olvasta?
Hájos Zoltán fölényesen győzött, a Magyar Szövetség többséget szerzett Dunaszerdahelyen
Hájos Zoltán a polgármesterjelöltekre leadott érvényes...
Még visszaléphetnek a jelöltek az önkormányzati és a megyei választástól
Október 22-én 7 óráig léphetnek vissza a jelöltek az...
