A szakmában elismert vendégelőadók szakmai előadásokkal készültek, és egyben ismertették a diákokat a gyakorlatban szerzett jártasságaikkal is, melyből a tanulók majd meríthetnek a pályafutásuk során. Az előadások két teremben, a diákok szakirányultságától függően zajlottak.
A farmergazdálkodás, lótenyésztés és lovaglás diákjai számára tervezett előadások célja az volt, hogy a diákok betekintést nyerjenek a mezőgazdasági termelés rejtelmeibe, s az előadók által tapasztalatot szerezzenek, továbbá lehetőségeket és ismereteket gyűjtsenek a szakma területén. A vendégelőadók között szerepelt Csörgő Attila mérnök, a mangalica tenyésztésről és sertéstartásról prezentált, a Tekro takarmányok előadója Fehérváry Jenő mérnök volt, a növényvédelem és a növényvédőszerek alkalmazásának fontosságáról Sándor Tamás perzentált. Widerman Attila mérnök a növénytermesztésben és a ház körüli zöldövezetben használható szerves trágya szerepéről informálta a jelenlévőket. Csölle Szilárd állatorvos az állategészségtan, és a prevenció szerepéről és alkalmazásáról tartott előadást. Görözdi Péter mérnök az állatok nyilvántartásáról adott információkat, végezetül Vermes István gútai lovasíjász, nomád olimpiai bajnok mesélt a lovas életvitelről.
Az élelmiszeripari vállalkozás és élelmiszeripari ellenőr szakágon tanuló diákok elsőként Nagy Éva vegyészmérnök előadását hallgatták meg az egészséges táplálkozásról. Az érvényesülési esélyeket foglalta össze Kázmér Lóránt mérnök a fagyasztott péksütemények gyártásával és értékesítésével foglalkozó cégen keresztül. A McCarter részvénytársaság nevében Malík Károly laborvezető beszélgetett a diákokkal. Végezetül Krascsenics Zoltán mérnök témája a vízszennyezés és a tudományos álhírek zárta az előadássorozatot.
Ezt már olvasta?
Nemzetközi projektben vett részt a Szabó Gyula Alapiskola
A Tandem nonprofit szervezeten keresztül a...