Back to top

Szakmai gyakorlaton a középiskola diákjai

Publikálva: 2016, december 15 - 18:51
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola III. A és a IV. A osztályok tanulói tanáruk kíséretében 2016. december 7-én szakmai gyakorlaton vettek részt, a DSA (Dan-Slovakia Agrar) rt. -ben Nagymegyeren és környékén.

A diákokat a DSA rt. elnöke, Morgens Hansen és menedzsere, Lakos Melinda fogadta. A nap folyamán a DSA rt. valamennyi ágazatának menedzsere is megismerkedett a diákokkal, és beszélgetést folytattak a termelésről és a jövőképpel kapcsolatban. Röviden ismertették a diákoknak a DSA rt. működését, a DSA rt. további céljait, majd a diákok megtekinthették az egyes termelési ágazatokat.

A DSA rt. fennállásának 15. évét ünnepli ebben az évben. A DSA rt. céljai között szerepel piacvezetőnek lenni a minőség, a hatékonyság és a jövedelmezőség terén. Jelenleg a legerősebb márkanév a szektorban. Szeretnék biztosítani a humánus erőforrás fejlesztést, a környezetvédelmet és a humánus állattartást. Céljaik között szerepel az új befektetések, fejlesztések, tevékenységi területek létrehozása, a tenyészállatok genetikai állományának javítása, és a tehetséges fiatal munkatársakkal való együttműködés. A DSA rt. 2001- ben az újmajori, a balogtagi, a füzespusztai és a ronkai telepen indított, de a szarvasmarha-tenyésztési ágazat már megszűnt a tejpiaci helyzet miatt. Közben a DSA rt. elkezdte a nagy dűri, füzesi és alistáli sertéstelepek felújítását.

Jelenleg 200 alkalmazottja van, (60- nal indult). Jól kiépített a gépparkkal rendelkezik: 500 lóerős JD9520, SAMSON típusú gépsorokkal és egyéb erőgépekkel ,melyek nagy tetszést váltottak ki a diákjaink körében. Mostanság 6000 ha termőföldön gazdálkodnak. A takarmány - alapanyagot teljes mértékben biztosítja az állatállománya részére. Az állattenyésztésben előállított trágyát a növénytermeszésben használja fel. A DSA rt. növénytermesztési és az állattenyésztési tevékenysége az évek folyamán egyforma hatékonysággal fejlődött. Gabonafélék közül a búza, az árpa , a szemes kukorica és a repce termesztése folyik, amelyek tárolókapacitása megháromszorozódott. Saját takarmánykeverőjükben – Bábolna– készítik az állatok takarmányait. A sertéságazat alapját a 5400 koca, 1300 vemhes süldő, kanok és ezek szaporulata alkotja. Fejlett a genetikai állomány, amely piacképes hízósertés termelést biztosít a belföldi- hazai, és a külföldi piacra egyaránt. Diákjaink is megtapasztalták, hogy nyitottak, szívesen átadják saját, megszerzett tapasztalataikat. Szívesen várják az agrárium iránt elkötelezett fiatal, potenciális munkatársakat. Nyaranta időszaki nyári lehetőségeket biztosítanak a középiskolásoknak is, hogy megismerhessék a technológiát és a munkakultúrát.

A Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákjai fáradtan, de sok használható tudásban gazdagodva késő délután érkeztek vissza az iskolába. Köszönjük a lehetőséget!

Ezt már olvasta?

Cookies