Mint mindennek a világon, ennek is megvoltak a konkrét előnyei. Elsősorban a kényelem tartozott ezek közé, hiszen kicsit később is elég volt felkelni, nem kellett utazni, akár pizsamában is le lehetett ülni a képernyő elé, és még az se derült ki, ha valakinél netán elmaradt a fogmosás.
Egy idő után azonban egyre inkább a hátrányok kezdtek kidomborodni, főleg a társak és az élő kommunikáció hiánya, valamint az a tény, hogy a gyerekeket akarva-akaratlan a számítógéphez szegezték a tanórák, az egyéb foglalkozások és még a házi feladatok is.
Azon felül, hogy sokaknál műszaki problémák is nehezítették a tanulást, nem működött tökéletesen az internet stb., a lelki megterhelés jelentette a valódi megpróbáltatást.
A pszichológusok azonnal figyelmeztettek, hogy kezdetben nemcsak az új napi rutin kialakítása jelenthet majd gondot, hanem az életterek is összemosódnak, ingerszegényebb lesz a környezet, kevesebb az örömforrás. Ez a motiváció csökkenéséhez, hangulatváltozásokhoz, ingerlékenységhez is vezethet. Elsősorban a családtagok a megmondhatói, milyen mértékben jelentkezett mindez az iskolaköteles gyerekeken, de tudjuk, a világjárvány mellékhatásaként a felnőtteket sem kerülte el a letargia és a melankólia.
Mindez persze szerencsére lassan múlt időbe kerül. Az oktatási tárca ugyanis fokozatosan megnyitja az iskolákat, először az alsó tagozatot, majd az iskolák végzős évfolyamait, végül a többiek számára is lehetővé teszi a jelenléti oktatást.
Ha másból nem, legalább abból a tényből következtethetünk erre, hogy reggelente egyre több autó és gyalogos fordul meg óvodáink és iskoláink közelében, majd délutánonként mindez megismétlődik, és sorra alakulnak ki a közlekedési dugók.
A maga módján és a sajátos indítékai miatt viszont már gyerek, szülő és pedagógus egyaránt örül a visszatérésnek. Ám ez egyben mindenki számára új kihívásokat is jelent, és óhatatlanul akár csalódást és kiábrándultságot is okozhat. Főleg a kisebb gyerekek nagyobb figyelmet igényelnek, hosszabb ideig tarthat náluk az alkalmazkodás. A szorongó, a zaklatásoknak kitett tanulók esetében pedig éppen a visszatérés a legnagyobb kockázati tényező. Ezért szükséges, hogy ne csupán egyszerű újrakezdésként éljük meg, hogy ismét benépesednek az iskolaépületek. Félő ugyanis, hogy ha a naptárra tekintünk, egy felnőttnek (legyen az szülő vagy tanító) főképp az jut eszébe, hogy két hónap múlva kezdődik a nyári szünidő, és addig nagyon sok lemaradást kell pótolni.
Óva intenék hát mindenkit, hogy pár napon belül megkísérelje ledolgozni az elmaradt órákat, átvenni a kiesett tananyagot! Ne kezdjünk el versenyt futni az idővel! És nem a jegyeket kell hajszolni, hogy legyen majd mit beírni a bizonyítványba!
Sokkal inkább arra kellene fókuszálnunk, hogy hála Istennek alábbhagyott a járvány, és most már (hogy a Gyurkovics-versben leírtaknál maradjunk) újra járhat iskolába a leendő takács, a kovács, a kőműves meg az ács, hogy megtanulja, mennyit ér a munka, s megtanulja egyben az emberek becsületét. Ez lenne ugyanis az elsőrendű cél.
Szülőnek és pedagógusnak most közös a feladata: óvni és segíteni a gyermekeket.
Most, hogy itt van végre az igazi tavasz is, amikor lágy szellő simítja meg arcunkat, talán még azt is képesek vagyunk elhinni, hogy a lelkünk békéje a lényeges, a tárgyi tudás idővel pótolható...
A. Szabó László alpolgármester
Ezt már olvasta?
A szülők csupán 29 százaléka hallott a tanterv megreformálásáról
A lakosság csupán 25 százaléka tud róla, hogy bevezetik a...
Nyitott nap a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskolában
Nagy érdeklőés mellett zajlott a dunaszerdahelyi Közös...
