Back to top

Sulík: Lezárást rendel el a kormány

Publikálva: 2021, november 24 - 17:12
Richard Sulík, gazdasági miniszter röviden tájékoztatott a szerdai kormányülés döntéseiről. A következő két hétben lezárás, azaz lockdown lesz.
Sulík: Lezárást rendel el a kormány

Sulík tájékoztatása szerint Szlovákiában minden étterem és üzlet bezár, kivéve a feltétlenül szükséges ellátást biztosítókat.

„Mindannyian kívánjuk és reméljük, hogy addigra javul a helyzet. Tíz nap múlva újra kiértékeljük a helyzetet” - mondta Sulík.

A gazdasági miniszter azt is elmondta, hogy az iskolákat a végsőkig nyitva szeretnék tartani, azzal is egyetért, hogy azokban kötelező legyen a koronavírus-tesztelés.

A munkahelyi belépés a jövő héttől úgynevezett OTP-rendszer szerint működik. Ennek értelmében azok az alkalmazottak léphetnek be szabadon munkahelyükre, akik teljesen oltottnak minősülnek, illetve akik igazoltan - 180 napon belül - estek át a koronavírus-fertőzésen. Sulík elmondása szerint minden más alkalmazottnak hetente kötelezően koronavírus-teszttel kell rendelkeznie. A miniszter azt is hozzátette, hogy hét napnál nem öregebb negatív antigénteszt-eredmény lesz szükséges, amelyet az alkalmazott a munkahelyén végez el. A részletek még nem teljesen világosak, azokról később tájékoztatnak.

Ez a szabályozás előreláthatólag az év végéig tart.

teraz.sk, -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies