Back to top

Slovnaft Cup: ismert a DAC ellenfele

Publikálva: 2017, július 13 - 06:26
Az FC DAC 1904 futballistái az FK Slovan Pozsonyivánka (Ivanka pri Dunaji) otthonában lépnek pályára a Slovnaft Cup második fordulójában.

Marco Rossi vezetőedző védencei számára a harmadik vonalban szereplő Pozsonyivánka otthonában kezdik meg a Slovnaft Cup. Ellenfelünk történelme több érdekességet is tartalmaz. Bár ez a kis klub már 1919-ben megalakult, csak a 30-as évek első felében tűnt fel a futballtérképen, amikor is elkezdtek bajnoki mérkőzéseken pályára lépni. Ebben az időben többek között olyan futballisták nőttek fel ott, mint Jozef Luknár, aki később a Slovanba igazolt. Luknár legendás góllövő játékos volt, aki a csehszlovák válogatottban is szerepelhetett, és a szurkolók „Kalapácsnak” becézték.

Ellenfelünk pályája immár 69 esztendős. A pozsonyivánkaiak az egykori labdarúgó, Š. Trnčík irányítása alatt érte el a legnagyobb sikereit. Trnčík kiváló idősebb ificsapatot hozott össze, amely nemcsak a kerületi bajnokságot nyerte meg, hanem kétszer is bejutott a Csehszlovák Bajnokság nagydöntőjébe, mely akkoriban tornajellegű lebonyolítási rendszerrel működött. Bár a tornagyőzelem nem jött össze, de az országos második hely is hatalmas presztízsű eredmény volt.

Az ezt követő években a sikeres ifisták alkották a felnőtt csapat gerincét is, amely 1962-ben feljutott a divízióba. Ezekben a híres időkben olyan együttesek fordultak meg Pozsonyivánkán, mint a Pöstyén, a Simony (Partizánske), a Holics, az Érsekújvár vagy a Slovan, Inter, Nagyszombat és a Trencsén tartalék együttsei.

Az FK Slovan Pozsonyivánka – FC DAC 1904 kupatalálkozó tervezett időpontja 2017. augusztus 9-e.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Slovnaft Cup
Cookies