Az EHF European Cup 3. fordulójának visszavágó mérkőzésén az osztrák Stockerau volt a HC DAC Dunaszerdahely vendége. A csallóközi sárga-kékek magabiztosan kezdték a mérkőzést, az első játékrészben tíz gól alatt tartották ellenfelüket, miközben a nevük mellett húsz gólt jelzett az eredményjelző a forduláskor. A mérkőzés lefújásakor dupla annyi találat szerzésével, 36-18 arányban győzedelmeskedett a HC DAC, továbbjutva ezzel a legjobb 16 csapat közé nemzetközi kupaszereplésében. A szurkolók csodálatos hangulat biztosításával köszönték meg a csapat remek teljesítményét.
„Magabiztosan jutottunk a tizenhat közé. Ez a mai találkozó nagyon jó volt a csapatnak és a közönségnek is. Szurkolóink rendkívülien odaálltak a lányok mellé, és csodálatos hangulatot teremtettek a csarnokban. A mérkőzésen első perctől acélosan működött a védekezésünk, amit a kapott gólok csekély száma is alátámaszt. Ha egy csapat hátul jól teljesít, általában megmutatkozik a támadójáték sikerességében is, ami nálunk szintén remekül működött. Nagyon meggyőző győzelmet arattunk, ahol minden játékos tudott élni a lehetőséggel, és hozzátett a sikerhez.”
Gratulálok a csapatnak, büszke vagyok a játékosok mai teljesítményére. Várjuk a tündérmese folytatását remélve azt, hogy a következő fordulóban is verhető ellenfelet kapunk – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.
European Cup 3. forduló visszavágó
2021. november 20. 19:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Duanszerdahely – UHC Stockerau: 36-18 (20-8)
Facebook / HC DAC
Ezt már olvasta?
Gólgazdag mérkőzések a 2. Csallóközi kézilabda kupán
Öt csapat közreműködésével zajlott a „2. Csallóközi...
Dunaszerdahelyi Sakk Klub: Dupla forduló, kettős győzelem
Az elmúlt hétvégén dupla fordulóval folytatódott a sakk...