Back to top

A segítő szakemberek hiányára hívták fel a figyelmet

Publikálva: 2023, október 24 - 15:39
Szakembereink és a jövőnk – Segítő szakemberek hiánya a felvidéki oktatásban címmel szervezett konferenciát a dunaszerdahelyi székhelyű Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás (FEMIT), megoldásokat keresve a magyar nyelvű iskolapszichológus-szakképzés elindításához október 24-én a Sikabonyi Közösségi Házban.
A segítő szakemberek hiányára hívták fel a figyelmet

A FEMIT a konferencia résztvevőiként elsősorban az oktatási intézmények vezetőire számítottak, fogalmazott köszöntőjében a társulás vezetője, Győri Gita, aki elmondta, természetesen minden érdeklődőt szívesen fogadtak.

A szakmai napot Hájos Zoltán polgármester nyitotta meg köszöntőjével, kiemelve, hogy a FEMIT társulással már sok éve együttműködik a város, illetve támogatja a társulás tevékenységét. 

„Számunkra nagyon fontos az ifjúság, a fiatalság nevelése, emiatt is fontos, hogy ma itt vagyunk. (...) Mi felnőttek elvárjuk, hogy gyermekeink megfelelő oktatásban részesüljenek, hiszen szeretnénk szellemi örökségünket átadni gyermekeinknek, mert nem mindegy, hogyan fognak ezekkel a javakkal a későbbiekben sáfárkodni”

– fogalmazott a polgármester, aki kiemelte az oktatói-nevelői munka fontosságát.

„Mindent és minden szinten – legyen az önkormányzat vagy megye, de akár civil szervezet – meg kell tennünk azért, hogy közösen olyan generációt neveljünk fel, akik méltóképpen tudják majd közösségünket képviselni (...), annak »megfelelő« vezetői lehessenek a jövőben”

– tette hozzá Hájos Zoltán.

A megnyitót követően már a szakmai előadásoké volt a főszerep, elsőként dr. Kiss László, a magyarországi Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának Kiemelt Figyelmet Igénylő Gyermekek, Tanulók Ügyeinek Osztályapedagógiai szakszolgálati és gyógypedagógiai refense kapott szót, majd dr. Somogyi Alfréd református lelkipásztor, a Selye János Egyetem docense, teológiai tanára tartott gondolatébresztő beszámolót Identitásunk elemei címmel.

Ezután Harangozó Ferenc szociálpedagógus az Oktatás vagy nevelés mai problematikáit vette górcső alá, míg dr. Bárczi Zsófia, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja a szlovákiai szakindítási feltételek rendszerét foglalta össze

Doc. PhDr. Mészárosné Lampl Zsuzsanna, PhD, szociológus, a nyitrai Konstantin Egyetem Politológia Tanszékének oktatója, illetve a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa a szlovákiai magyarok számának alakulásáról és annak okairól értekezett, majd Benyó Erzsébet stresszoldó tréner a meseélményről, mint oktatási lehetőségről beszélt.

A konferencia zárásaként az elhangzott információkat értékelték a jelenlévők, majd a Petőfi 200 programhoz kötődően meghallgatták az alkalomra készült Petőfi Sándor irodalmi összeállítást.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies