Back to top

A Diákparlament 2025 Dunaszerdahelyen ülésezett

Publikálva: 2025, szeptember 30 - 09:50
Szeptember 25–26. között a Szlovákiai Magyar Középiskolások Szövetsége (SZMKSZ) harmadik alkalommal szervezte meg a Diákparlamentet, amelynek a idén a dunaszerdahelyi Therma Hotel biztosított helyszínt.
A Diákparlament 2025 Dunaszerdahelyen ülésezett

A háromnapos rendezvényt ismerkedő délutánnal kezdtük, ahol különböző érdekességeket tudtunk meg egymásról. Különösen tetszett az a feladat, amikor hét percen keresztül kellett beszélgetni valakivel, aki bizonyos szempontból – például vallásban vagy személyiségben – eltér tőlünk. Ezután következett egy beszélgetés Gergely Papp Andreával, Debrőd polgármesterével. Végigvezetett bennünket a közösségi élet fontosságán, és hogy milyen nehézségekkel jár ez a tisztség.

Másnap egy panelbeszélgetést hallgathattunk meg. Három generáció szólalt fel a középiskolások közösségi életével kapcsolatban. A beszélgetés során Nagy Zsuzsanna, Nagy Gréta és Gaboda László osztották meg gondolataikat, ugyanakkor a közönség is aktívan bekapcsolódott. Ezután Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke látogatott meg minket, aki aktívan részt vett a csapatépítő programunkban.

A rendezvény egyik legfontosabb pontja az új elnökségi tagok megszavazása volt:

Elnök: Viliam Gajdoš

Alelnök: Alföldy András

Média elnökök:

  • Bondor Sebestyén
  • Žáčik Jázmin 
  • Antal Fanni

Pénzügyi alelnök: Fekeč Angelika

Nyugati régióért felelős alelnök: Nagy Gréta

Keleti régióért felelős alelnök: Mártha Mátyás

Belügyi alelnök: Žatková Viktória

Szeretnék minden elnökségi tagnak gratulálni és sok sikert kívánni a munkájukhoz!

A nap utolsó programja az MCC Vitaakadémiája által szervezett eszmecsere volt. Csapatokban álltunk ki egymás ellen. Különböző témákban érvelhettünk. Szerintem nagyon hasznos, ha megtanuljuk megfogalmazni a véleményünket, valamint a közönség elé tárni azt. 

A programot szombat délelőtt zártuk egy beszélgetéssel, ahol több résztvevő is kiemelte, mennyire értékesnek tartják, hogy a rendezvény nemcsak tanulási és fejlődési lehetőséget adott, hanem egy közösséget is, tele hasonló gondolkodású fiatalokkal.

Innen is szeretném megköszönni az SZMKSZ nevében az együttműködést a támogató magán személyeknek, valamint szervezeteknek.

Fekeč Angelika

Ezt már olvasta?

Cookies