Back to top

Sebastián Gembický: A megfelelő helyen vagyok!

Publikálva: 2018, február 4 - 19:28
Az U17-es bajnokság legjobb góllövője, Sebastián Gembický (16) másfél éve úgy döntött, hogy pályafutását a MOL Football Academy keretein belül szeretné folytatni. Semmi kétsége afelől, hogy jó döntést hozott.

Sebastián Gembický a Rimaszombat melletti kis faloból, Kerekgedéből (Hodejovec) származik. Egy ideje azonban már Dunaszerdahely vált az átmeneti otthonává, ahol iskolába jár és mindenekelőtt igyekszik beteljesíteni a futballálmát. Nem volt egyszerű olyan fiatalon otthagyni a családot és a barátokat, ám az ő esetében eddig ez kifizetődő. „Emlékszem, amikor először látogattam el az akadémiára, és ha összehasonlítom a mai állapotokkal, akkor elmondható, hogy sok minden megváltozott. Csodálatos háttér épül, remek edzőkkel. Szerintem nem is dönthettem volna jobban, és elmondhatom, hogy boldog vagyok Dunaszerdahelyen. Igaz, hogy néha hiányzik a család, például most is három hét után látogatok haza, ám megéri,” mondta Sebastián.

Az őszi szezon tabellája arról árulkodik, hogy a fiatal támadónak több oka is lehet a boldogságra: az U17-es csapatunk az éllovas pozíciójában áll, ráadásul Gembický 15 találatával a bajnokság legeredményesebb futballistája: „Nagyon örülök a sikerünknek, de továbbra is mindannyiunknak keményen kell dolgoznia, hogy tavasszal is tarthassuk a lépést a legjobbakkal. Mindig van miben fejlődni. Igyekezni fogok a bajnokság további részében is termelni a gólokat,” reagált szerényen csapatunk tehetsége.

Jelenlegi legsikeresebb korosztályunknál Martin Žamba a vezetőedző, aki a szlovák U17-es válogatottnál Samuel Slovák szövetségi kapitány segítőjeként is dolgozik. Így ő válogatott szinten is találkozik a védencével. „Gembo egy tipikus támadófutballista, aki jól helyezkedik az ellenfél tizenhatosán belül, és orra van a gólhoz. Az őszi idényben fontos találatokkal húzta a csapat szekerét, amelyeknek köszönhetően a szlovák válogatottba is meghívót kapott. Leginkább a legutóbbi, Minszkben megrendezett Development Cup tornán jött ki neki a lépés, ahol öt góljával a megmérettetés legjobb csatára lett” - árulta el a DAC U17 edzője. A fehéroroszországi megmérettetésen mutatott teljesítményei alapján Gembický meghívót kapott a válogatott következő akciójára is. Február 6-tól 13-ig a spanyolországi La Mangában rendezett tornán szerepel majd a Slovák-Žamba edzőpáros kerete, amelybe Bajnóczi Nicolas és Šimon Dolinský is képviselik majd a DAC-ot.

Mint minden futballistának, Sebastiánnak is van kedvenc csapata és példaképei. Az ő esetében ezek az FC Barcelona és a Manchester City. „Ha ki kellene választanom játékosokat, akkor azt mondanám, hogy Neymar és Sane játékstílusa tetszik, ám saját magam stílusát inkább Agüerohoz hasonlítanám,” mondta elgondolkodva.

Ha Sebastián nem a futballpályán vagy az iskolában van, akkor valószínűleg a kedvenc játékát, a FIFA-t játssza a barátaival, ahol szintén főleg az FC Barcelona és a Manchester City együtteseit választja. Ezen kívül sok időt tölt barátnőjével is, és amikor megkérdeztük, mi a kedvenc étele, egy viszonylag váratlan válasz érkezett: „Kirántott sajt hasábburgonyával és tartármártással.” És mit üzen neki erre Žamba edző? „Az életstílusán, illetve az étkezési szokásain még dolgoznunk kell (nevet).”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies