Back to top

Részletek az életműből: Élet-mű-rész X.

Publikálva: 2017, május 7 - 10:53
Drozsnyik István önálló kiállítását láthatják az érdeklődők május 5-től a Kortárs Magyar Galériában.

A kiállítás megnyitója a kiállító művész Keresztút II. című performance-ével kezdődött, melyet a Rivalda Színház két tagja: Rédei Roland és Scheer Gábor adtak elő, zongorán kísért: Szalkai Károly, festőművész.
Iván Péter, a galéria vezetője üdvözölte N. Mészáros Júlia művészettörténészt, Dr. Molnár Imrét, Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet képviseletében, Karaffa Attilát, Dunaszerdahely kulturális bizottságának elnökét, a KMG kuratóriuma képviseletében pedig Almási Róbertet és Szakáll Máriát. Külön köszöntötte a városunkban most zajló tavaszi Aranykert művésztelep jelen lévő résztvevőit.
N. Mészáros Júlia megnyitójában kiemelte, hogy Drozsnyik István az idén, március 15-e alkalmából az Arany Érdemkereszt polgári fokozata kitüntetést kapta meg, ami számára azért is fontos, mivel a kereszt a művészetében kezdetektől az egyik fő motívum. A művész gyermekkora óta rajzokban fejezi ki érzelmeit, vágyait, gondolatait. A saját útját járja, hiszen sok olyannal nem foglalkozik, amit a szakma fontosnak tartana, ugyanakkor minden olyannal foglalkozik, ami az emberek életében fontos. Sokoldalú művész, aki rajzol, fest, grafikákat, kerámiákat készít, objekteket, installációkat, performance-okat alkot, az irodalom terén is jelentős a tevékenysége, verseket és prózát is ír. Motívumai közt kezdetektől jelen van a kereszt, a szék, a létra, a madár. Jelen kiállítása esetén minden teremnek külön témája van, amelyek azonban összekapcsolódnak.
A kiállítást május 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Képgalériánk a kiállítás megnyitóján készült.

Ezt már olvasta?

Cookies