Back to top

Reneszánsztól napjainkig a Cantus kamarakórussal

Publikálva: 2019, október 29 - 06:32
Színes repertoárral lépett fel a Cantus Akadémiai Kamarakórus október 24-én a Beregszászi Művelődési Házban. Az egyesület Reneszánsztól napjainkig című előadását mutatta be a Vérke-parti városban. Az esemény a Beregszászi Városi Tanács szervezésében jött létre.
Reneszánsztól napjainkig a Cantus kamarakórussal

A találkozót Szakács Emil karmester nyitotta meg, aki köszönetét fejezte ki a résztvevőknek az érdeklődésükért, valamint a városi vezetőségnek a program megszervezéséért. A karnagy röviden ismertette a kórust, majd a soron következő előadást mutatta be néhány szóban.

A kórus műsora három különálló egységből épült fel. Az első blokkban az olasz reneszánsz ismert katolikus polifonikus dallamai csendültek fel, többek között Giovanni Palestrina és Gregorio Allegri művei közül. A második részben modern, hagyományt bontó ukrán kórusműveket adtak elő Valentin Szilvesztrov, Mikolaj Dileckij, Dmitrij Bortyanszkij munkásságából. A harmadik modulban magyar klasszisok szerepeltek Bárdos Lajos és Kodály Zoltán alkotásai közül, ahol olyan ismert szerzeményeket hallhattunk, mint a Dana-dana, az Este, a Túrót eszik a cigány vagy a Mátrai képek.

A Cantus kamarakórus 1985-ben alakult meg. Nevük olasz eredetű, ami azt jelenti: ének, énekelni. Felléptek Ukrajnán kívül Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és a világ több más pontján. Színes repertoárjukban vallási énekek, reneszánsz zenék, ukrán népdalok és műdalok, karácsonyi énekek, dzsessz-feldolgozások és magyar kórusművek is egyaránt szerepelnek. Profi kórussá 1992-ben váltak, 2009-től akadémiai szintre emelkedtek. A kamarakórus vezetője Szakács Emil karnagy, Ukrajna Nemzeti Művésze és Ukrajna Érdemes Művésze.

Kárpátalja.ma, Szabó Erika

Ezt már olvasta?

Címkék: Beregszász
Cookies