
Az egybegyűlteket Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte, aki bevezetőként a múltat idézte. Úgy fogalmazott: mi, zalaegerszegiek büszkén tekintünk vissza az elmúlt évszázadokra, templomukra, a végvárra és a vármegyeházára éppúgy, mint a régi korokban itt élő emberek lelkületére, illetve szellemiségére.
Zalaegerszeget és az itt élőket méltatta beszédében Navracsics Tibor is.
A beszédeket követően ünnepélyesen átadták a 2024. évi Zalaegerszegért-díjakat. Harmincadszor is olyan magánszemélyek vehettek át kitüntetést, akik tevékenységük, életútjuk és eredményeik révén méltóvá váltak a közösség elismerésére.
Köztük Dunaszerdahely város polgármestere, dr. Hájos Zoltán is elismerésben részesült.
F.M./B.P. / zalaegerszeg.hu / dszi
Ezt már olvasta?
A kisebb településeken is működik a regionális autóbusz-közlekedés. A Nagyszombat megye által működtetett hívóbuszt tavaly több mint ezren vették igénybe
A közösségi közlekedés biztosítása a legkisebb...
Július 9-től ismét módosul a Leo Express menetrendje
A vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt 2026....