A Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász és a Dunaszerdehely önkormányzatának közös szervezésében megvalósuló rendezvényen elsőként Bugár György, a helyi karitász vezetője köszönte meg minden segítőknek, együttműködőnek az egész évben tapasztalható munkát, majd megköszönte a jelen lévő családoknak, hogy eljöttek a közös délutánra, amelyen a beszélgetésre és nehézségeik megismerésére is nyílt mód.
Karaffa Attila, városunk alpolgármestere rövid beszédében a karácsonyi készülődés lelki megélésének fontosságát hangsúlyozta annak elanyagiasodott formájával szemben és kiemelte, az önkormányzat minden időszakban odafigyel a hátrányosabb helyzetű lakosokra. Mons. Szakál László János dunaszerdahelyi esperes, a karitász elnöke közös imát mondott a résztvevőkkel, majd az áldása után a szociális főosztály munkatársai és a karitász önkéntesei átadták a családoknak a csomagokat.
Ezt már olvasta?

Véget ért az alapszakasz, negyeddöntős csúcsmérkőzés lesz Dunaszerdahelyen
Befejeződtek a 2025-ös U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság...

Átadták és megáldották a sikabonyi temető ravatalozóját
A szentmisét követően ünnepélyesen átadták és megáldották...