December 1-jén a sikabonyi Betlehem megépítésére és a fenyőfaállításra hívták a segíteni vágyókat – hogy december 2-án 15.30 órától a városrész adventi gyertyáját gyújthassák majd meg, ünnepi keretek között.
Advent második vasárnapján, december 9-én 15 órakor a Mikulás érkezik meg a közösségi házba, hogy a gyerekeket megajándékozza, majd december 16-án 15 órától a jubilánsokat köszöntik, s velük együtt gyújtják meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját.
A december 23-ai, utolsó adventi gyertya meggyújtását követően pedig az év utolsó napján, 31-én várják szeretettel szilveszterezni a sikabonyiakat és dunaszerdahelyieket a közösségi házba.
Simon Ferenc, a társulás vezetője szerint minden igyekezetük hiábavaló volna, ha nem állna a vezetőség mögött az a lelkes, tenni akaró csapat, amely mindenben segíti őket – velük együtt kívánnak minden olvasónak áldott adventet!
Ezt már olvasta?

Újra meghirdetik a Közösen Kukkoniáért pályázati programot
A Kukkonia polgári társulás 2025-ben is meghirdeti a ...

Felmentés az autósiskolák számára a közlekedési tilalom alól
A Szlovák Rendőrség általános felmentést adott a Szlovák...