
Polaček Piroska Dunaszerdahely legsikeresebb sportolói közé tartozik. Idén októberben ünnepli 70. születésnapját.
A korábbi 145-szörös csehszlovák válogatott kézilabdázó legjelentősebb sikerét az 1980-as moszkvai nyári olimpián érte el, ahol a csehszlovák csapattal az 5. helyen végzett. Hosszú éveken át volt a nemzetközileg is komoly sikereket jegyző Nyárasd női kézilabdacsapatának tagja.
Aktív játékospályafutása befejezése után hosszú évtizedekig szorosan kötődött Dunaszerdahely női kézilabdájához, hiszen a legkisebb lányoktól a felnőtt női csapatig minden korosztályt edzett.
Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy a serdülők legmagasabb szintű versenyén ezüstérmet szereztek. Számos női válogatott kézilabdázót nevelt. Városunkban utánpótlásedzőként 2014-ben ŠK Talent néven Brunczvik Tündével és a 2017-ben elhunyt Méhes Tiborral újraindította a női kézilabdacsapat működését.
(be, et, dszi)
Ezt már olvasta?
Letették az új dunaszerdahelyi Szent István-templom alapkövét – Történelmi pillanat a MOL Aréna mellett
2025. november 29-én ünnepélyes, méltóságteljes...
Rácz József vehette át a 770-es jubileumi gálán a Dunaszerdahely Város Vállalkozója elismerést
A város 770 éves jubileumát ünneplő, november 29-én...