Back to top

Pro Urbe-díjas lett Kanovits György

Publikálva: 2019, április 30 - 06:58
Pro Urbe-díjjal ismerték el a Szent György-napokon a társadalmi élet területén elért több évtizedes munkássága elismeréseként Kanovits György újságírót, a városi televízió szerkesztőjét.
Pro Urbe-díjas lett Kanovits György

Balázsfán nőtt fel, az 1–4. osztályos kisiskolát is ott járta ki. Tanulmányait Dunaszerdahelyen folytatta, az egykori Csillag utcai iskolában. A dunaszerdahelyi magyar gimnáziumban érettségizett.

A katonaévek után egy iskolaévet helyettesítő tanítóként dolgozott Egyházgellén.

Ezt követően a Csallóköz hetilaphoz került, ahol harminc évet töltött el, kezdetben fotóriporterként, később szerkesztőként, 1989–2000 között két ízben néhány évig főszerkesztőként.

1981-től 1985-ig Hegyéte község polgármestere volt.

2000-ben lett a Dunaszerdahelyi Városi Televízió szerkesztője.Városi képviselőként 26 évig, 1992-től 2018-ig tevékenykedett. Kezdetben a vállalkozói bizottság tagja volt, később két alkalommal a városi tanács tagja, több ciklusban pedig a képviselő-testület sportbizottságának, majd kulturális bizottságának elnöke, illetve a nyelvi bizottság, valamint az építési bizottság tagja.

2010-től 2014-ig a Perfects Rt. elnöki tisztségét töltötte be. Két ízben tagja volt az DAC futballklub vezetőségének. Több mint húsz éven át a képviselő-testület által kinevezett hivatalos esketőként is tevékenykedett.

Családjával 42 éve él Dunaszerdahelyen. Nős, két felnőtt fiúgyermek apja. 2018-ban töltötte be 70. életévét.

Ezt már olvasta?

Cookies