Milyen gondolat ugrik be önnek először, ha a dunaszerdahelyi klubtörténet legnagyobb összecsapását, a DAC-Bayern mérkőzést megemlítjük?
„Ez volt pályafutásom legszebb, legkedvesebb, ám a legnehezebb pillanata is. Ez a maga módján megközelítette a dunaszerdahelyi labdarúgás csúcspontját.”
És mi jut eszébe akkor, ha azt mondjuk, hogy ennek már harminc éve?
„Nos, ezt nem is akarom elhinni… Az ember életében egyetlen igazságos dolog van: mindenki számára ugyanúgy telik az idő. Ezt egy bizonyosfajta alázattal veszem tudomásul, hiszen sok olyan ember már nincs köztünk, akik emlékezhetnének a mérkőzésre. Szerencsére én még elemezhetem pályafutásunk legszebb pillanatát.”
A Bayern elleni párharc értékét az a tény is növeli, hogy manapság a Fortuna Liga csapatainak az ilyen kaliberű ellenfelekkel való megmérkőzése majdnem olyan lehetetlen, mint feljutni a Mount Everestre…
„Igen, ez így van. Abban az időben talán még nem is tudatosítottuk, meddig jutottunk el. Eufóriában futballoztunk, a DAC-meccseken tapasztalt lelkesedés hasonló volt, mint most. A legvérmesebb szurkolók még pozitívabban gondolkodtak. Bíztak benne, hogy sikeresek lehetünk a németek ellen is. Ilyen messzire eljutni egyre nehezebb. Az azóta eltelt harminc év tükörképet nyújt a DAC történelmének igyekezetéről. Egyik évben sem hiányzott a kiugró eredmény elérésére vonatkozó akarat, ám a formahanyatlás vagy a rossz gazdasági helyzet miatt különféle eredményeket ért el a csapat. Végül a DAC néhányszor ki is esett az alacsonyabb osztályú bajnokságokba, és ezt követően próbált meg még magasabbra jutni. Ebből a szempontból úgy gondolom, nehezebb lesz minél tovább menetelni, hiszen az UEFA által szervezett versenysorozatok egyre kevesebb esélyt biztosítanak a kisebb országok klubjai számára, hogy megízlelhessék az európai kupaküzdelmeket. Egyre nagyobb a csapatok közötti minőségi különbség.”
A Bayern elleni hazai visszavágóról már rengeteg dolgot leírtak. Mi volt az ön szemszögéből a legérdekesebb vagy a legérzelmesebb dolog?
„Sok ilyen volt, és sohasem tettem közöttük különbséget, hogy melyik volt a szebb, jobb. Amikor Münchenben leszálltunk az autóbuszról, megcsapott minket a csodálkozás szele. Beléptünk az Olimpiai Stadion berkeibe, és láttam a játékosokon, sportvezetőkön, hogy mennyire ámulnak-bámulnak a környezeten – akárcsak én. Először léptem egy olyan csapat pályájára, mint a Bayern München. Gyorsan rájuk kellett szólnom, hogy fejezzék be a csodálkozást, ugyanis mi edzeni jöttünk. Ez volt az egyik legemlékezetesebb pillanat.”
Münchenben 3:1-es vereséget szenvedtünk, de a játékunk abszolút nem okozott csalódást, ezért a visszavágót nagy elhatározás előzte meg, hogy akár még lehetne is valamit csinálni az eredménnyel. Ellenfelünk azonban gyorsan kijózanított minket. Hogyan emlékszik vissza arra az összecsapásra?
„Az első meccsen jól helytálltunk Münchenben, néhány nagy helyzetet is kihagytunk, Takáč kapufát lőtt. Ha százszázalékos lett volna a helyzetkihasználásunk, akkor jobb eredményt is elérhettünk volna. A játékunk azonban bátorítólag hatott ránk és a nyilvánosságra is. A visszavágón szerettük volna a lehető legjobb eredményt elérni, bár tisztában voltunk vele, hogy egy sikeres együttes kialakítása rengeteg pénzbe kerül, és nem egyszerű versenyre kelni egy olyan klubbal, amelyben európai szinten mérve is klasszisok szerepelnek. Nem szabadott egyetlen hibát sem elkövetnünk, de az mégis becsúszott. Tizenegyest ajándékoztunk az ellenfélnek, ráadásul az egyik játékosunkat kiállították. Ez talán abból a lelkesedésből és küzdőszellemből fakadt, amellyel az ellenfél minőségi fölényére reagáltunk. Ha nem vesznek minket teljesen komolyan, akkor az ilyen csapatok ellen is lehet sikert elérni. Viszont amint komolyan vesznek, onnantól nagyon nehéz boldogulni, hiszen a Bayern mindenképpen nagyobb játékerőt képviselt, mint a DAC.”
Ugorjuk át azt a harminc évet. Ahogy azt már említette, a klub körüli hangulat ma hasonló, mint amilyen az ön idejében is volt. Mikor mérkőzhet meg a DAC egy hasonlóan nagynevű ellenféllel, mint a Bayern?
„Megmutatkozik, hogy egy minőségi csapat kialakítása időt igényel. Fontos a türelem, hiszen nagyon nehéz egyik évről a másikra egy kiváló együttest összerakni. Vannak azonban kivételek, mint például az elmúlt hónapokban a Nagyszombat. Bajnokok lettek, bár senki sem hitt bennük, és ez európai kupasorozatokban is felhívták magukra a figyelmet, elsősorban a volt szocialista blokkból érkező csapatok elleni kiváló teljesítményükkel. Nem akarom megtippelni azt az időt, ám nagyon szorítok a DAC-nak. Egyrészt türelmet kívánok, ám azt is, hogy ne adják el a labdarúgóikat néhány villanás után külföldre. Az egységesség és az összeszokottság nagyon fontos összetevő a tudás mellett. Természetesen figyelemmel követem a DAC találkozóit, ahol a fiam valamilyen szinten az én meghosszabbított kezem. Ő arra vállalkozott, hogy folytatja a munkát, mely végén egy olyan csapat körvonalazódhat, amely ismét sikereket hozhatna Dunaszerdahelynek. A stadion, az infrastruktúra, a hűség és a feltételek már megvannak, talán még a nagyobb konkurencia hiányzik a csapaton belül, hogy sikeresek lehessenek. Ebben is nagyon szurkolok a DAC-nak.”
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Vitális Milán: Nagyon bízom abban, hogy meglesz a dobogó
Magyar középpályás nyilatkozata a szombati DAC-Rózsahegy ...
