Back to top

Parlamenti választások 2016 - ONLINE

Publikálva: 2016, március 5 - 07:00
Szlovákia választópolgárai ma 7 órától este 22 óráig döntenek arról, milyen képviselők kerülnek a Nemzeti Tanácsba. Portálunkon egészen az éjszakai órákig frissülő információkon keresztül beszámolunk a dunaszerdahelyi vonatkozású eseményekről.

Összesen 4,4 millió szavazópolgár dönt a kilencedik szabad parlamenti választásokon. Dunaszerdahelyen összesen 19 szavazóhelyiségben voksolhatnak a polgárok.

A választás egyfordulós és arányos, egész ország egy körzetnek számít. A polgárok pártlistákra szavaznak. A pártoknak és pártkoalícióknak legkésőbb 90 nappal a választások előtt kellett leadniuk a listájukat a választási bizottság jegyzőjének. A bejutási küszöb az önállóan induló pártoknak 5%, 2 vagy 3 pártból álló pártszövetségeknek 7%, 4 vagy több pártból álló pártszövetségeknek 10%. Állami támogatásban később a legalább 3%-ot elérő pártok részesülnek.

A választáson való induláshoz a pártoknak letétbe kellett helyezniük 17 000 eurót. A pártok 3 millió eurót költhettek a kampányra, melyről transzparens számlát kellett vezetniük.

A választáson preferenciális szavazás folyik, azaz a választók rangsorolják a jelölteket. A pártlisták közül egyet kell kiválasztani, és azon legfeljebb négy nevet be lehet karikázni. Ha valamelyik jelölt nevét legalább az összes pártszavazat 3%-át elérő számú választó bekarikázta, akkor az illető a saját pártja listájának az elejére ugrik. Több előreugró jelölt esetén a kapott karikák száma alapján állítanak fel sorrendet. Ha nem szerepelnek karikák a szavazólapon, akkor az automatikusan a lista első 4 jelöltjéhez számít. A pártlistára leadott szavazat akkor is érvényes, ha a karikázást elrontja a szavazó.

Mire is figyeljünk?

Még mindig csak 96 százalékos a feldolgozottság, de biztosra vehető, hogy nyolcpárti parlament alakul ezen pártokból: SMER-SD, OĽANO-NOVA, SAS, SNS, ĽSNS, SME Rodina, Sieť, Híd.

Az MKP nem jut a parlamentbe, de a bejutott pártok nagy valószínűséggel nem tudnak majd könnyen kormányt alkotni. Ennek köszönhetően akár nagyon rövid időn belül újabb parlamenti választások következhetnek, mert igazából az eredmények senkit sem hoztak jó helyzetbe, Kotleba előretörése pedig nagy gondot jelent majd a szlovákiai külpolitika számára is.

01.30 - Az eredmények feldolgozása nem gyorsul, csak reggelre várható magasabb feldolgozottság.

01.25 - Lajčák külügyminiszter úgy értékelte, el kell gondolkodni, ha fasisztát választottak a polgárok a parlamentbe.

01.20 - A politikai pártok vezérei óvatosan nyilatkoznak, mert úgy tűnik, a bejutó kilenc párt nem fog tudni majd kormányt alkotni. A szlovákiai politikai élet nagyon érdekes hónapokat tartogat.

01.06 - A jelenlegi részeredmények alapján 9 párt jutna a parlamentbe: SMER-SD, OĽANO-NOVA, SAS, SNS, ĽSNS, SME Rodina, Sieť, KDH, Híd.

01.02 - Továbbra is mindenki várja a tíz percenként frissülő adatokat, attól függően, hogy honnan érkeznek a szavazatok, változik is a magyar érdekeltségű pártok százalékos eredménye, jelenleg a Híd elhúzott. Híd 5,12 - MKP 3,95

00.42 - További adatok futottak be, amelynek alapján már a Híd sincs öt százalék felett, egyre közelebb van a vegyespárt az MKP-hez, ami annak is köszönhető, hogy a Dunaszerdahelyi járásban egyre nagyobb a párharcban az előny az MKP javára. Híd 4,98 - MKP 4,64.

00.23 - A Dunaszerdahelyi járásból eddig beérkezett szavazatok alapján az MKP-Híd verseny 41,77-36,81 százalék, ami országosan azt jelenti, hogy a vegyespárt 5 százalék felett van és az MKP a jelenlegi eredmények alapján már néhány szavazat híján majdnem bejutna.

00.10 - Még mindig csak 7000 szavazatot dolgoztak fel, a Híd és az MKP viszont erősödik, 3 százalék felett vannak, mivel az első eredmények megérkeztek a Komáromi járásból. a Dunaszerdahelyi járásból még nincsenek feldolgozva a jegyzőkönyvek.

00.03 - A szavazatok 0,41 százalékát dolgozták fel eddig, a Híd eddig 60, az MKP 5 szavazatot kapott, tegyük hozzá, eddig a magyarlakta vidékekről jöttek az eredmények.

23.47 - Elkezdtek érkezni az eredmények, de az első adatok összesen 34 szavazatot jelentettek a Lévai járásbból.

23.42 - Anton Danko, az SNS elnöke arról beszélt, el kell gondolkodniuk a politikusoknak, hogy másként kell egymással kommunikálniuk és nem az egymás tamásnak kell uralkodnia a politikában.

23.24 - Állítólag azért nem jönnek az eredmények, mert a feldolgozást végző rendszerrel gond van.

23.20 - Boris Kollár a jobboldal tudna együttműködni, legközelebb hozzá Sulík áll, Kotlebával nem működne együtt.

23.10 - Richard Sulík, az SaS elnöke megköszönte a szavazóknak a részvételt és hangsúlyozta, a kampányban igazat mondtak és vezet előbbre.

23.03 - A választások lezárását követően egy órával még nincsenek részeredmények, mindenki csodálkozik, hogy mi ennek az oka.

22.52 - A SMER-SD képviselői nem akarnak nyilatkozni, várják az első részeredményeket.

22.40 - Marián Kotlebáék nem várják az eredményeket együtt az újságírókkal, Nyitrán gyülekeznek belső körben.

22.36 - A KDH vezetőit megdöbbentette a felmérés adatai.

22.20 - Bugár Béla csalódottságának adott hangot az eredmények kapcsán. Az exit poll alapján nem kívánja értékelni a lehetőségeket.

22.17 - Mindenki csodálkozik az exit poll eredményein, amely 20 ezer személy megszólításából készült. Furcsa kormányok alakulhatnának, de még nem nagyon értékelnek a politikusok.

22.01 - A Focus exit poolja szerint: Smer - 27,30, Sas 13,30, OľaNO 11,20, SNS 8,0, Most-Híd 7,3, ĽS Naše Slovensko 6,80, Sieť 6,7, Sme Rodina 5,9, KDH - 5, MKP 3,6.

22.00 - Befejeződött a szavazás, már csak Horvátgurabon szavazhatnak.

21.32 - A mai napon 68 ezer polgár számára először nyílt lehetőség választani.

21.20 - Az interneten már megjelentek a hirdetések, amelyek arra biztatják a déli járásban élőket, az utolsó órában is menjenek szavazni, mert az ország északi részében nagyon magas volt a részvétel.

20.22 - A HN tudósításában már azt fejtegeti, akár 70 százalékot elérheti a részvétel. Azért mindez nem túl valószínű, de már ilyen hírek is vannak.

20.00 - A pártok székházaiban kezdenek készülni az éjszakai eredményváróra.

19.40 - Szencen az egyik szavazóhelységben elment az elektromos áram, ezért a további kellemetlenségek elkerülése érdekében a tűzoltók agregátorral vonultak a helyszínre.

18:52 - A Lunik IX lakótelepen jelzett szavazatvásárlás nem igazolódott be.

18.48 - European Platform fo Democratic Elections tagjai a szavazóhelységben táncoltak.

18.46 - A DAC vezet a Rózsahegy ellen Horváth Béla találatával – kiváncsian várjuk, hogy a szurkolók a találkozó után esetleg még a szavazóhelységekbe is belátogatnak-e.

17.47 - A Szabó család nem sokkal fél hat után érkezett szavazni, igaz, a két gyermek még nem voksolhatott, de a szülők fontosnak tartották, hogy ők is jöjjenek velük, mert hozzá akarják őket szoktatni, hogy véleményt alkossanak.

17.20 - Közeledik a DAC mérkőzés, már szurkoló szavazókkal is találkoztunk a stadiontól néhány száz méterre. A választás eredményével kapcsolatban nem tippeltek, de abban biztosak, hogy ma este sárga-kék győzelemnek örülhetünk.

16.57 - Az eddigi információk alapján úgy tűnik, a járásunkban az országoshoz hasonlóan magas a részvételi arány.

16:51 - Nem befolyásolja a kampánycsendt végét a horvátgurbai csúszás, így már tíz óra után jöhetnek az első exit poolos eredmények.

16.20 - Nézze meg hogyan választottak városunk lakosai négy évvel ezelőtt:

http://velemjaro.sk/telepulestar/dunaszerdahely

15.50 - A délelőtt során összesen 16 beadvánnyal foglalkozott  a Választásokért és a Politikai Pártok Finanszírozásának Ellenőrzéséért Felelős Állami Bizottság.

15.40 - Amennyiben hívnák Önöket a 0907 855 492-es számról, akkor szólunk, hogy exit poolról van szó, tehát arról érdeklődnek voltak-e szavazni. Ennek eredményeit nem sokkal tíz óra után tudjuk meg. Feltehetően csak 22.15 után, mert Horvátgurabban eddig lesznek nyitva bizonyos szavazóhelységek egy reggeli szervezési hiba miatt.

15.20 - Országosan eddig úgy értékelik, hogy a kora délutánig nagyobb az érdeklődés a választások iránt, mint négy évvel ezelőtt, így előfordulhat, hogy többen mennek el szavazni, mint a várt 50-55 százalék.

14.45 - Több olvasónk kérdezte, hogy miért nem közlünk részvételi adatokat. A válasz egyszerű, hivatalosan nem közölnek ilyen adatot, tehát részadataink nem lesznek, majd 10 óra után kapunk adatokat.

14.30 - Biztosan sokan emlékeznek arra, hogy a 2012-es választások idején a Krasznahorkai várban tűz keletkezett. Azóta sokan fogtak össze a megsegítéséért, ma pedig önkéntes tűzoltók védik a műemléket.

14.00 - A vártaknak megfelelően az ebédet követő nyugalom a jellemző a városban, a bevásárlóközpontok környékén is kevesebb az autó és hasonló a helyzet a szavazóhelységeknél is. A legnagyobb érdeklődés továbbra is a Kodály Zoltán Alapiskola körül tapasztalható, de ennek az is az oka, hogy ott három szavazóhelység várja a polgárokat.

13.20 - A babini eset kapcsán a rendőrség is nyilatkozatot adott ki, amiből kiderül a 47 éves férfi vulgarizmusokkal illette a választási bizottság tagjait, majd kitessékelték a szavazóhelyiségből, majd annak környékén egy autót is megrongált. A helyszínre érkező egység előállította a férfit.

12.14 - A délt követő két óra kevésbé aktív szokott lenni a választók szempontjából, a nagyobb szavazócsoportok a délutáni órákban várhatóak.

12.04 - Az első részeredményekre az eddigi információk alapján háromnegyed órával a szavazóhelységek lezárását követően várható. Az exit poolok felméréseit viszont már rögtön 10 óra után nyilvánosságra hozzák.

11.54 - Sajnos nagyon szomorú hír érkezett. Pozsonyban az egyik szavazóhelységben az egyik választó életét vesztette.

11.45 - A Jasnán mára tervezett Világkupa viadal az időjárás miatt elhalasztották hétfőre, így aztán a helyszínen is egyre többen szavaznak.

11.30 - Horváth Zoltán alpolgármester fiával ment választani, ő a Vámbéry Ármin Alapiskolában adta le szavazatát.

11.20 - Országszerte kezdenek beszámolók érkezni kisebb rendbontásokról. A Námesztói járásban található Babin településen például az egyik helyi lakosok megpróbálta ellopni a választóurnát, miután a helységben elmondta, szeretné megakadályozni a választások lezajlását. A kiérkező rendőrök elszállították a zavart elméjű férfit.

11.03 - A. Szabó László alpolgármester feleségével és lányával közösen voksolt a Kodály Zoltán Alapiskolában.

11.00 - Ahogy jeleztük, a délelőtti órákban jobbára az idősebb korosztály voksolt, de azért voltak elsőválasztók is. Egyikük, a 19 éves gimnazista Tibor kérdésünkre elmondta, barátaival megbeszélték, együtt mennek el szavazni, mert úgy gondolják, választássukkal hozzájárulhatnak a sorsuk alakításához. A három fiú a délelőtti órában voksolt.

10.50 - Városszerte nyugodt a helyzet, a rend őrei is megkülönböztetett figyelemmel óvják a választások problémamentes lezajlását.

10.28 - Andrej Kiska köztársasági elnök Poprádon szavazott, felesége és fia társaságában.

10.10 - A városunk lakói kezdenek ébredezni. A külső részben található üzletközpontok parkolói lassan megtelnek, a szavazóhelyiség környékén már több a fiatal, akik inkább a délelőtti órákban szeretnének voksolni.

9.30 - Kollégáink a városunk szavazóhelyiségeit felmérve változó érdeklődésről számolnak be, a reggeli órákban leginkább az 50 év feletti korosztály voksolt már.

9.10 - Hasonlóan a Kodály Zoltán Alapiskolában szavazott Pázmány Péter, Dunaszerdahely korábbi polgármestere is.

9.05 - Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere feleségével együtt a Kodály Zoltán Alapiskolában található szavazóhelyiségben választott.

8.32 - Több újdonság van a választás kapcsán, ezek közül érdemes kiemelni azt, hogy a szavazás ideje alatt nem kapunk majd hivatalos részvételi adatokat, így csak este tíz óra után tudjuk meg, milyen a választói érdeklődés.

8.11 - A szavazás a közzétett információk szerint idén minden szavazóhelységben hét órakor kezdődött, tehát a helységek mindenhol 10 órakor záródnak.

8.02 - Nagyságrendileg 5000 rendőr ügyel arra, hogy a szavazás törvényes legyen. Már tegnap ismertek voltak olyan kezdeményezések, amikor is az ország közép és keleti részén 10 euróért szavazatokat szerettek volna vásárolni.

7.48 - Robert Fico kormányfő nem sokkal a választások kezdése után már le is adta szavazatát. Feleségével Pozsonyban, az Alexander Dubček Alapiskolában voksolt.

7.45 - Négy évvel ezelőtt a részvételi arány 59,11 százalék volt országosan, a Dunaszerdahelyi járásban 60,67 százalék volt. Az idén a felméresek szerint országosan 50-60 százalék közé jósolják a részvételt. 

7.00 - Elindult a szavazás, országosan 5 992 szavazóhelyiségben születik meg az a döntés, amelyet vasárnap hajmalban ismerhetünk meg, bár a hivatalos adatokra még kicsit tovább kell várnunk.

További pillanatképeket tekinthetnek meg Képgalériánkban.

Ezt már olvasta?

Cookies