![Illusztrációs felvétel (pixabay) A parlament átdolgozásra visszaadta a gyermekvédelmi törvényjavaslatot](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2021/szep/23/children-593313_1920_0.jpg?itok=371dB9_Z)
A tervezetet Miroslav Urban, az ĽSNS-ből korábban távozott képviselő írta, az átdolgozására vonatkozó javaslatot Katarína Hatráková terjesztette elő.
A tervezetben egyebek mellett az szerepel, hogy az iskolákban, az óvodákban és a gyermekotthonokban tilos az LMBT-ideológiával megismertetni a fiatalkorúakat.
A javaslat további célja, hogy a média és más audiovizuális szolgáltató ne reklámozhasson és ne közvetíthessen olyan műsorokat fiatalkorúaknak, amelyek veszélyeztetik lelki és erkölcsi fejlődésüket.
A javaslat szerint ide tartozna a pornográfia, a nemváltás, a homoszexualitás és a túlzott erőszak.
Pedagógus és szociális dolgozó nem lehetne olyan személy, akit pedofília vagy más, erkölcs elleni bűncselekmény miatt elítéltek. Az előterjesztő azt is szeretné elérni, hogy az állam, a szülők, és mindenki, aki részt vesz a gyerek nevelésében, kötelezően védje „a gyerek jogát a születési nemének megfelelő önazonossághoz”.
A tervezet a beterjesztő indoklása szerint a gyerekvédelmi törvény (itt „Orbán-törvény” szerepelt) alapján készült, és célja, hogy „védje a gyerekeket és fiatalkorúakat a pedofília veszélyétől és az egyre agresszívebb LMBTQI-propagandától”.
(TASR/Felvidék.ma)
Ezt már olvasta?
![A külügyi tárca reméli, mielőbb kivizsgálják a kibertámadást](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/11/473077102_920141056911919_8285131684833625313_n.jpg?itok=wiy_rDFk)
A külügyi tárca reméli, mielőbb kivizsgálják a kibertámadást
A külügyminisztérium bízik a szlovák biztonsági...
![Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/15/2025-01-15-korhaz-gynekologicko-porodnicke_oddelenie_v_dunajskostredskej_nemocnici_3.jpg?itok=ljk6uFlK)
Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban
A dunaszerdahelyi kórházban 2024-ben 694 kisgyermek...