Mindegyik korosztály számára szeretnének kellemes kikapcsolódást, laza bulizást és fiatalos tombolást biztosítani a kétnapos fesztivál szervezői, s eszerint is állították össze a koncerteket is, tudtuk meg az egyik főszervezőtől, Dakó Sándortól.
„Szeretnénk a fröccsök terén rekordot is felállítani, hiszen az eddigi évek során fesztiválonként elfogyott 17 ezer kisfröccs helyett ezúttal 22 ezret kínálunk a vendégeknek majd, sőt ehhez kapcsolódóan fröccsivó versenyt is tervezünk” – tette hozzá Dakó, jelezve azt is, remélik, hogy jövőre a város is társszervezője lesz a rendezvénynek.
Sebök Pál szervező a fesztivál alatti forgalomkorlátozásra hívta fel a figyelmet, ami a Szent István teret érinti majd.
„Csütörtökön, július 13-án délután 15 órától lezárásra kerül a Szent István téri parkoló, péntek hajnaltól pedig ki lesz tiltva az autós forgalom a tér egészéről. A pénteki nap folyamán teljes útlezárás lesz, ami érinti az autós, biciklis és gyalogos forgalmat is. A lezárás egészen vasárnapig, vagyis július 16-ig lesz érvényben.
A fesztivál a közönség számára tehát csakis a Fő utca irányából lesz megközelíthető” – figyelmeztetett Sebök.
Az ideiglenes forgalomkorlátozás forgalmi jelzőtáblákkal jelölik ki, s a szervezők az adott időszakban a nyilvánosság megértését kérik az ideiglenes forgalomkorlátozásért.
Ezt már olvasta?
![Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/17/2025-01-17-dunaszerdahely-img_8387-4001.jpg?itok=6bKhxmjm)
Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából
A minap írtunk a dunaszerdahelyi kórházban tavaly...
![Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/4/20250202_1324021.jpg?itok=Hup_9KK5)
Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés
Soron kívüli ülést tartott ma a város képviselő-testület....