Számtalanszor hallani a mobilfüggőségről, de sajnos sokszor már nem is a fiatalokra, hanem önmagunkba kell tekinteni. Generációnk, az X, a „digitális bevándorlók” lassan és bizalmatlanul ismerkedtek meg az újfajta technológiákkal, ám az 1980-as évek végétől megjelenő, majd az 1990-es években kivirágzó új üzletág, a mobiltelefon mindenkit levett a lábáról.
S úgy átalakította a világunkat, hogy az Y- (1980–1994) és a Z-generációkat (1995–) már teljesen magáévá tette. Olvasom e két generációról, hogy ők azok, akik már „örökké online”-ok, tevékenységük, gondolkodásuk multitask (egyszerre többfélét csinálnak), hogy hajlamosabbak kerülni a csendet, és sajnos tudatos gondolkodás nélkül használják a közösségi hálót.
A kinyíló, kitáguló internet sajnos nem csak rájuk, de sokmindenkire rányomta sötéten csillogó bélyegét: gyakori és gyors döntéseket vagyunk kénytelenek meghozni. A legszomorúbb, hogy egyre rosszabb a fiataljaink helyzete. Az információviharban leterhelt az idegrendszerük, a virtuális közeg miatt minimális a képzelőerőjük. És ami sajnos sokfelé fog még gondot okozni, megjelent náluk az ún. ESC-izmus – magyarán fiataljaink nem tanulták meg a lezárás, a befejezés fontosságát, s így felmerülő probléma esetén nincs is megfelelő megoldási módjuk.
Olvasom, nevet vált a legnagyobb közösségi oldal. Még többet szeretne ugyanis kínálni: eljött a multiverzum kora, mondják, s itt az ideje új, virtuális életet kezdenünk. Tervben van a virtuális valóság, ahol mindent megtehetünk, új „életet” kezdhetünk. Pontosabban, ahol méginkább rabjai leszünk egy rólunk mindent tudni akaró cégnek...
Hogy mit lehetne mindezek ellen tenni?
Elsősorban méregteleníteni kellene.
Elkezdeni félre-félretenni a telefont, lekapcsolni, lenémítani az értesítéseket. Majd lassan és fokozatosan kimenteni azokat az értékeket virtuális életünkből, amire valódi mindennapjainkban egyre inkább szükségünk lenne. A csendet, az egymás felé fordulást. Meg kellene teremteni magunk között újra a bizalmat.
Ön/te hol kezdené(d)?
Nagy Attila főszerkesztő
