Back to top

Országos rekordot állítottak a Szabó Gyula Alapiskolában - VIDEÓ

Publikálva: 2019, május 20 - 14:55
Az ország legnagyobb periodikus rendszerét alkották meg a Szabó Gyula Alapiskolában hétfőn délelőtt.
Országos rekordot állítottak a Szabó Gyula Alapiskolában - VIDEÓ

A kémiai elemek periodikus rendszere 150 éves, éppen ezért jött az ötlet Kiss Szilvia kémia szakos tanárnőtől, hogy egy ilyen rekordba vágjanak bele - árulta el Nagy Árpád iskolaigazgató.

Az ENSZ közgyűlésének határozata alapján 2019 a periódusos rendszer nemzetközi éve. Az orosz vegyész, Dmitrij Ivanovics Mengyelejev 1869-ben, vagyis pont 150 éve publikálta az első komoly periódusos rendszerét. A rendszer első ránézésre bonyolult tudományos eszköznek tűnhet, amit nagyon nehéz megérteni, de valójában egy egyszerű táblázat, amely ma már 118 elemet tartalmaz.

Hétfőn a reggeli eső sem ijesztette el az iskolásokat, s szerencsére 10 órára már békésebb arcát mutatta az időjárás így sor kerülhetett a rekordkísérletre, amelyet a helyszínen hitelesítettek is. A 124 iskolás, a 6-8.osztályok tanulói ezután a tanárnő irányítása mellett a magasba emelték a 70x50 cm-es táblákat, s megalkották a Mengyelejev-táblázat 118 elemét és még díszítést is adtak az egésznek. A Szabó Gyulások a táblázat alaprajzát a sportpálya aszfaltjára rajzolták. Egy-egy kémiai elemet egy diák képviselt, kezében tartva egy táblát az elem nevével, vegyjelével és alapadataival. A rekordnagyságú táblázat mérete 34,80x18,40 méter.

Mint a hitelesítőtől megtudtuk, a dunaszerdahelyi csúcsteljesítmények már vannak, de ez volt az első iskolai rekord városunkban.

Az iskolásoknak és tanárnőjüknek, valamint minden résztvevőnek gratulálunk!

Ezt már olvasta?

Cookies