Back to top

„Óriási a tanítók felelőssége” – városunk pedagógusait köszöntötték ma

Publikálva: 2019, március 29 - 15:39
„Nemzetünk napszámosait”, városunk pedagógusait méltatták és tüntették ki délelőtt a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.
„Óriási a tanítók felelőssége” – városunk pedagógusait köszöntötték ma

Ma az ünnepeltekkel telt meg a művelődési központ – Comenius születésnapján, tanítónap alkalmából, gazdag kulturális program keretében tisztelték meg s „emelték ki” Dunaszerdahely pedagógusait, akik, mint az ünnepi köszöntőt, előttük való főhajtást elmondó A. Szabó László alpolgármester fogalmazott, „formálják mindannyiunk jövőjét”.

„Ha csupán arra gondolunk, hogy a mai óvodások és iskolások 10–15–20 esztendő múltán mesteremberek, orvosok, mérnökök vagy akár tanítók lesznek, nem mindegy, milyen tevékenység folyik oktatási intézményeinkben” – ismerte el minegyikük munkáját az alpolgármester, majd hozzátette:

„Szeretnék hát ezért kiemelten köszönetet mondani Önöknek a város minden lakosa, minden szülő, minden nagyszülő és minden gyermek nevében, mert valóban létfontosságú és nélkülözhetetlen az igyekezet, amely minden energia- és szeretettartalékukat mozgósítja.” 

(A. Szabó László alpolgármester ünnepi köszöntőjét itt érhetik el portálunkon!)

Ezt követően városunk diákpolgármestere, Nagy Péter, a Vámbéry Ármin Gimnázium végzős tanulója mondott köszönetet a tanítóknak, tanároknak, akik „a számos kudarc ellenére mindennap újult elengiával próbálják átadni a legjobb tudásukat, valamint szeretetükkel és példamutatásukkal is igyekeznek nevelni mindannyiunkat.”

„Szeretnénk, ha tudnák, mi hálásak vagyunk Önöknek minden egyes napért, még ha ezt néha kicsit furcsán is mutatjuk ki. Ha időnként csalódást is okozunk, kérem, nézzék el ezt nekünk...” – fogalmazott tanulótársai nevében a diákpolgármester.

Az ünnepi köszöntőket követően A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármesterek, illetve Molnár Tímea, a városi oktatási főosztály vezetője adta át az egyes iskolák és óvodák pedagógusai számára az elismeréseket, az alábbiak szerint:

Szabó Gyula Alapiskola: 
Mgr. Ollé Katalin
PaedDr. Kiss Szilvia 
Mgr. Molnár Ágnes
Mgr. Csomor János

Vámbéry Ármin Alapiskola:        
Mgr. Gencs Ferenc
Konkoly Ildikó
Mgr. Balogh Szilveszter
Mgr. Gáspár Mária

Kodály Zoltán Alapiskola:
Mgr. Hykeš Tamara
Mgr. Ollári Mónika
 

Jilemnický utcai alapiskola:
Mgr. Anikó Világiová
Mgr.Eva Takácsová
PaedDr.Peter Gajdoš

Smetana ligeti alapiskola:
Mgr. Renáta Ravasz Grygerová

Művészeti Alapiskola:
Mgr.art. Ferdics Béla

Október utcai Óvoda:   
Kovácsi Ildikó

Halpiac téri  óvoda:
Nagy Piroska
Varga Mária

Benedek Elek óvoda 
Nagy Anita 

Dunaszerdahely Város Önkormányzata Comenius-emlékéremmel jutalmazta azokat a pedagógusokat, akik búcsút vettek az aktív pedagógusi pályától – ezúton is kifejezve városunk köszönetét a sok éves, példát mutató, szívvel-lélekkel végzett pedagógiai munkájukért.

A Vámbéry Ármin Alapiskolából
Mgr. Balla Zsuzsanna és
Mgr. Bogyai Mária,

a Kodály Zoltán Alapiskolából
Mgr. Kálmán Erzsébet,

a Szlovák Nemzeti Felkelés téri óvodából pedig
Benkovics Katalin vehette át az elismerést.
 
A rendezvényen részt vett több dunaszerdahelyi városi képviselő, Bubniak Júlia hivatalvezető, Szabó Dezső, az Iskolai Szolgáltató Központ vezetője, Szakál László János katolikus esperes, valamint Görözdi Zsolt református esperes is.
 
A köszöntőket megelőző, illetve a díjátadásokat követő kultúrműsorban a következők tanulók léptek fel:

– Júlia Žáčková – MŰAI tanulója, felkészítő: Mgr. Horváth Tímea, a MŰ AI pedagógusa
– Bíró Bulcsú – Szabó Gyula MTNy AI (5. B) tanulója, felkészítő: Lukovics Mária és Kiss Éva pedagógusok
– Balogh Lilla Gerda - ének, Bartal Júlia - ének, gitárkíséret – Szabó Gyula MTNy AI (9. C) tanulói, felkészítő: Lukovics Mária pedagógus
– Diana Michálková (5. A) - Smetana ligeti AI tanulója, felkészítő: Mgr. Zuzana Brathová pedagógus,
– Új Samuel – MŰAI tanulója, felkészítő: Rácz Zsuzsanna a MŰ AI pedagógusa,
– Horváth Dóra - MŰAI tanulója, felkészítő: Mgr. Horváth Tímea a MŰ AI pedagógusa
– Varga Zaránd - Kodály Zoltán Alapiskola 7. osztályos tanulója, felkészítő: Csiba Péter a MŰ AI pedagógusa
– Gaál Levente,Varga Jázmin, Németh Sofia, Helc Zoja, Neilinger Sára, Hájos Nina,Végh Fruzsina, Nagy Zora – a Vámbéry Alapiskola tanulói, felkészítő tanár: Mihálka Görcs Linda, hegedűn kísért Gaál József
– Dobai Karina, felkészítő: Mgr. Horváth Tímea a MŰ AI pedagógusa
– Sofia Jánoska – ének, gitárkíséret Ürögi Lili, a Jilemnický utcai AI tanulói, felkészítő: Mgr. Ürögiová Eva. 

Az eseményen készült képgalériánkat itt tekinthetik meg!

Ezt már olvasta?

Címkék: pedagógusnap
Cookies