Back to top

Óriási küzdelem – bajnoki címvédés

Publikálva: 2024, május 30 - 12:33
A 2024. május 29-i, szerdai szlovák bajnoki rangadón komoly célért harcolt a két csapat. A HC DAC Dunaszerdahely csapott össze az Iuventa Michalovce csapatával 18:30-tól a dunaszerdahelyi Városi Sportcsarnokban. A végletekig kiélezett mérkőzésen a dunaszerdahelyi szurkolók végig buzdították csapatukat, melynek meg is lett az eredménye, hiszen a mérkőzést követően a hazai együttes ünnepelhette a győzelmet és a bajnoki címet.
Óriási küzdelem – bajnoki címvédés

„Első perctől hatalmas iramot diktáló mérkőzést láthatott a szenzációs DAC szurkolótábor. Egy kicsit dekoncentráltan kezdtünk, támadásban elég sok pontatlanság volt jellemző ránk a mérkőzés elején, a védekezésünk azonban acélosan működött.

Az egész találkozó alatt fej-fej mellett haladt a két csapat, de végig mi diktáltuk a tempót és az eredményt is. Az első félidőben egy-két góllal mindig képesek voltunk vezetni, de többször kiegyenlített ellenfelünk, nem hagyva, hogy megnyugodjunk. A második játékrészben három gólra is növelni tudtuk előnyünket több alkalommal is, de az 50. percben mégis magunkra engedtünk a Nagymihályt, és kiegyenlítettek. Gyakorlatilag egy új mérkőzés kezdődött, amit mentálisan azonban mi bírtunk jobban, és onnan már nem engedtük ki a kezünkből a mérkőzést. Hatalmasat küzdött mindenki egytől egyig. Megérdemelten tudtuk megvédeni a bajnoki címet.

Nagyon büszke vagyok a csapatra. A szurkolótáborunk pedig ismét világszínvonalú volt, köszönjük nekik is!” 

– nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

 

MOL extraliga szlovák rájátszás 5. forduló

2024. május 29. szerda, 18:30, Városi sportcsarnok, Dunaszerdahely

HC DAC Dunaszerdahely – Iuventa Michalovce (Nagymihály): 28-26 (14-12)

(hcdac.sk)

Ezt már olvasta?

Cookies