Back to top

Októberi nyár a magyar Toszkánában

Publikálva: 2019, október 29 - 12:49
Őszi élmény- és gasztrotúrán vehettek részt a magyar Toszkánának is nevezett Káli-medencében a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola ötödéves vendéglátóipari tanulmányi szakon tanuló diákjai.
Októberi nyár a magyar Toszkánában

Elsőként a gyönyörű szép portákkal rendelkező Salföldre látogattak el.  A község határában kialakított Salföldi Majorban egy működő gazdaság életét és az  őshonos magyar háziállatfajtákat ismerhették meg, majd az erdő rejtélyes magányában megbúvó 13. századi, a pannon tenger köveiből épített, az ember és a természet örök érvényű kapcsolatát hirdető pálos kolostorromot, az ősz gazdag színpompáját magára öltő erdőben romantikus lovas kocsikázással fedezték fel.

Az ásványvízéről híres Kékkúton, a palackozó üzem mellett a híres Theodora-forrásból is ihattak, és ez által az örök ifjúságot is magukba szívták – legalábbis a legenda ezt tartja.

Ezt követően a Káli-medence leglátványosabb természeti és geológiai nevezetességéhez, a bájos Szentbékkálla község melletti kőtengerhez vezetett útjuk.  A hatalmas kőtömbökkel borított, ligetes erdőben fekvő terület a Balaton-felvidék egyik legfontosabb geológiai kincse. A látványos sziklaalakzatok, valamint a meghökkentő formájú óriási sziklaszirtek és sziklapadok közti séta igazi élmény volt, az egy kisebb ház nagyságú, gigászi ingókő megmászása pedig egy nem mindennapi kihívást jelentett számukra.

A kétnaposra tervezett kirándulás második napján a Szent György-hegy felfedezésére indultak. Lenyűgöző volt a reggeli ködfelhőbe burkolózó tájat szemlélni, a páraburokból kikandikáló tanúhegyeket feltérképezni, a természet pihenő-üzemmódra váltását szemlélni. A Lengyel-kápolnától indulva, vulkanikus hegyek ölelte, tarka színekbe burkolózó túraösvényeken jutottak el a mesés Mennyország Kerthelyiségbe. A páratlan panorámával rendelkező  teraszos elrendezésű kert tulajdonosa házi szörpök, kézműves sörök, helyi borok és pálinkák arzenáljával fogadta a betérő vendégeket. A leendő gasztronómiai szakemberek megízlelhették a bőségtál finomságait, a friss magvas cipót, a házi sajtokat, a mangalicakolbászt, továbbá helyi termelőktől származó sonkát, szalonnát falatozhattak, házi készítésű pestót kóstolhattak. A pazar kilátás, a házi koszt, a becsületkasszára működő vendéglátó oázis, az igazi magyar vendégszeretet minden kirándulót levett a lábáról.

A Szent György-hegyi túra következő állomása a környék legszebb természeti képződményei, a 30-40 méter magasba emelkedő orgonasípokhoz hasonlító lenyűgöző bazaltoszlopok, a bazaltorgonák voltak. A lefelé vezető úton még útba ejtették a hegy „hűtőszekrényét”, a Sárkány-barlangot és a Szent György-kutat.

Az „októberi nyár” utolsó napján még a bátor vállalkozókat fürdőzésre csábította a Balaton, majd a szigligeti Várkávézó híres fagyijait megkóstolva, számos élménnyel gazdagodva, 32 000 lépés és 25 gyalog megtett kilométer után, testileg-lelkileg feltöltődve hazaindultak a diákok.

-kl-

Ezt már olvasta?

Cookies