Back to top

Okos városban gondolkodik

Publikálva: 2018, október 12 - 14:18
Csütörtökön délután a Fortune panzióban mutatta be a sajtó klépviselőinek választási programját Horváth Zoltán független polgármesterjelölt.

Városunk alpolgármestere ismét jelezte, nem kíván támadó kampányt folytatni, s programja nem azt állítja, hogy a városban nem működnének az egyes területek, sokkal inkább új alternatívákat és megoldásokat vázol.

Kérdésünkre, hogy miután a Híd párt támogatásáról biztosította, fog-e közösen kampányolni a kormánypárt képviselő-jelöltjeivel, elmondta, szerinte a pártok szembenállásának a város határában véget kell érnie, és ahogy eddig is, úgy ezután is mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a létükben megkérdőjelezhetetlen pártok olyan módon járuljanak hozzá a város fejlődéséhez, ahogy tudnak. Ezzel is utalt arra, ha megválasszák, arra fog törekedni, hogy a két párt szereplőivel együttműködve Magyarországból és Szlovákiából is minél több támogatás érkezzen a városba.

Programját vázolva hangsúlyozta a  polgármesteri funkció jogköreit szeretné szűkíteni, több szerepet kíván adni a városi tanácsnak, egyúttal minél inkább bevonni a város működésébe a vállalkozókat és a civileket is. Emellett okos várost vizionál, amely a 21.század lehetőségeit, ennek a környzetvédelemben, a hulladékgazdálkodásban, de a közlekedésben is sok előnye lehet Horváth szerint.

Orvosként az egészségügyi prevenciót is fontos témának tartja, ahogy a fiatalok sportolása kapcsán nagy hangsúlyt helyezne a városi uszoda működésére, amelybe bevonná a várost, de a szabadidősportot is tovább fejlesztené. Ezen részt a törődő város programpont alatt mutatta be, de a turizmust érintve egy városi idegenforgalmi központot is létrehozna, ahogy egy turista körútvonalat is kijelölne, s a termálfürdőben is további medence kiépítését vizionálta.

Az esetleges visszalépésről portálunk kérdésére elmondta, egyelőre nem voltak ilyen tárgyalások, de ha lenne olyan jelölt, akinek nagyobb esélye van ezen célok megvalósítására, akkor erre is lát esélyt. Horváth más jelöltekkel azok visszalépéséről egyelőre nem tárgyalt. 

Ezt már olvasta?

Cookies