A tavasz még nem kényeztette el napsütéssel a találkozó vendégeit, ennek ellenére már tíz órakor több mint 120 vendég látogatta meg a kiállítókat és állatkáikat. Nemcsak vendég, hanem kiállító is több jött el, hogy bemutassa nyulait, tyúkjait, bárányait, kecskéit, galambjait. Érdeklődtünk, hogy divat-e még a gyerekek részére kisnyulat vásárolni húsvétra. Sárkány Pál, a kisállattenyésztők dunaszerdahelyi alapszervezetének elnöke elmondta, hogy szerencsére a szülők ma már sokkal felelősségteljesebbek. Vannak, akik visznek haza nyuszit, hogy igazi húsvéti hangulatot teremtsenek a gyerekeknek, de ezeket az állatkákat inkább „kikölcsönzik”, és egy-két hét után visszaviszik a tenyésztőnek, aki megfelelően tud továbbra is gondoskodni az állatokról.
Akik most nem jutottak el erre a találkozóra, azoknak - főleg a kisgyermekes szülőknek - jó hír, hogy a jövő hét végén újra lehetőség lesz találkozni a kis állatokkal, hiszen pénteken és szombaton a Max üzletközpontban 10:00 és 18:00 óra közt lesz az arc- és tojásfestés mellett állatsimogató, illetve vasárnap a Legend hotelban 13:00 és 18:00 óra között is.
Természetesen folytatják havi rendszerességű találkozójukat is a kisállattenyésztők és kiskertészek, április 17-én újra összejönnek szokásos helyükön, a Hypernova parkolójában.
Ezt már olvasta?
Hétvége a CINEMAX-ban (november 29. - december 1.)
Négy magyar nyelvű és magyar szinkronos újdonságot...
Peruban és a Coropuna csúcsán jártunk a VándorLáss-esten
Aki ismeri a VándorLáss-esteket, a VándorLáss csapatát,...