![Nyerhet is a véleményével!](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/okt/1/phone-survey-picture-_0.jpg?itok=zKvfgW_C)
„Korábban is kíváncsiak voltunk arra, hogy mit gondolnak a nézők és olvasók a Perfects Rt. által működtetett médiatermékekről, most viszont szervezett formában kívánjuk begyűjteni mindezt. Az online kérdőívvel szeretnénk több száz helyi polgárt elérni, de személyesen is megkérdezzük a dunaszerdahelyieket közönségtalálkozók alkalmával, így is biztosítva, hogy a felmérés minél inkább reprezentálja a helyiek véleményét. Bízunk benne, hogy ilyen módon átfogó képet kapunk majd arról, milyen információkra, szolgáltatásokra van szükségük a médiafogyasztóknak a 21. század második évtizedének végén és ennek alapján tudjuk majd a médiavállalatunk további fejlődését is tervezni, hiszen munkánkat a közösség érdekében folytatjuk. A kérdőív szlovák verzióját októberben tesszük elérhetővé, annak tartalma eltér a magyartól, hiszen más pozíciót foglalunk el a szlovák médiapiacon, mint a felvidéki magyar médiumok versenyében” – mondta el portálunknak a városi médiát működtető vállalat igazgatója, Rajkovics Péter.
A kérdőív ITT érhető el, megválaszolása természetesen anonim, csupán egy e-mail-címet kell megadniuk, amelynek segítségével a december elején kisorsolásra kerülő díjak kapcsán fel tudjuk venni a kapcsolatot a nyertesekkel. Három szerencsésre ugyanis vacsorautalvány vár egy-egy dunaszerdahelyi étterembe, de két könyvcsomagot is kisorsolunk, a további nyereményre pedig október és november során derül majd fény.
Ami a kérdéseket illeti, azok a médiafogyasztási szokásokra kérdeznek rá, és legfeljebb 5–8 perc alatt megválaszolhatók. Ha fontosnak tartja, hogy a városi média a jövőben olyan tartalmakat szolgáltasson, amelyet Ön szeretne, akkor szánjon ennyi időt a megválaszolásra!
Köszönjük!
Ezt már olvasta?
![Válasszuk a hivatalos utat a hulladékelhelyezéshez!](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/2025-01-31-ds_app_szemet_20241030.jpg?itok=YmfkzEWL)
Válasszuk a hivatalos utat a hulladékelhelyezéshez!
Dunaszerdahely városvezetése ismételten felhívja a...