Back to top

Nyáron sem áll meg az élet a Pázmaneumnál

Publikálva: 2024, augusztus 5 - 06:54
Programok, szervezési előkészületek, új honlapok, hírlevél – nyáron sem áll meg az élet a Pázmaneum Társulásnál, akik 2025-ben fennállásuknak 20. évfordulóját ünneplik majd.
Nyáron sem áll meg az élet a Pázmaneumnál

Július végén megjelent a Pázmaneum Hírlevél nyári száma, amely nyomtatott formában elérhető a dunaszerdahelyi római katolikus templomban, online változatát pedig kérésre elküldik. A Pázmaneum honlapjának karbantartási munkálatai miatt egyelőre nem elérhető a www.pazmaneum.com, amely megújult külsővel és a mai kor követelményeinek megfelelő technikai újításokkal kerül bemutatásra a közeljövőben. Ez is az egyik lépcsőfok a jövő évi jubileum kapcsán. 

A nyár alatt társszervezőként bekapcsolódott a Társulás a Felvidéki Ministránsolimpia és a Nemzetközi Római Ministránszarándoklat rendezvényeibe. Itt az önkénteseik végeztek nagy munkát, hiszen bekapcsolódtak a fiatalokkal való foglalkozásokba, illetve a mindennapi szervezési munkákba is.

Július 29-én Nagyölveden folytatódott a Boldog Salkaházi Sára Imakilenced 6. állomása a magyar hitvalló születésének 125., és halálának 80. évfordulója kapcsán. A nagyölvedi Szent Őrangyalok-templomban szentségimádással kezdődött az imaóra, amelyet Fóthy Zoltán párkányi esperesplébános tartott. Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás elnöke emlékezett a Kassán született Salkaházi Sárára, felidézve életét, vértanúságát, és buzdította a híveket, hogy minden nehézség ellenére tartsanak ki hitükben és kérjék a magyar szentek és boldogok közbenjárását a nemzet megmaradásáért. A szentmisét az aranymisés Sztyahula László kéméndi esperesplébános celebrálta oltártestvéreivel közösen. A szentbeszédben megemlékezett a papnövendékként átélt meghatározó élményeiről Boldog Salkaházi Sára kortársainak elbeszélése alapján, valamint kiemelte a tanúságtétel fontosságát, a Jézus Krisztusba vetett hit rendületlen megtartását. Végezetül Sárai Attila nagyölvedi lelkiatya köszönte meg oltártestvéreinek és a zarándokoknak az imatalálkozón való részvételt. A Boldog Salkaházi Sára Imakilenced 7. állomására augusztus 18-án kerül sor Bényben.

A Társulás tagjai már készítik a 2025-ös Regnum Marianum Kalendáriumot, illetve az őszi programok tervezése is folyik. Mindezekről már a megújult honlapon kíván beszámolni a Pázmaneum elnöksége.

Ezt már olvasta?

Címkék: Pázmaneum
Cookies