Back to top

Nőnapi ünnepség Sikabonyban

Publikálva: 2024, március 10 - 10:11
Ismét megtelt a nőnap alkalmából szervezett ünnepségen a Sikabonyi Közösségi Ház március 9-én, ahol a Sikabony Polgári Társulás hölgytagjait köszöntötte a társulás, valamint a város vezetősége.
Nőnapi ünnepség Sikabonyban

„A nőnap nem csupán egy nap a naptárban, hanem emlékeztető is arra, hogy ne csupán ezen a napon hajtsunk fejet az előtt a munka előtt, amelyet a hölgyek hoznak létre mindennapjainkban és a társadalomban” – fogalmazott megnyitójában Fodor Mihály, a szervező polgári társulás elnöke, hozzátéve, hogy

„köszönet mellette mindazért a számtalan minennapi csodáért, amelyet tesznek azért, hogy az élet szebb és boldogabb legyen.”

A város részéről Puha György alpolgármester köszöntötte az eseményen megjelent hölgyeket, kiemelve, külön öröm számára, hogy Sikabonyban valódi családias hangulatban tudják köszönteni a hölgyeket, s elmondani a nemzetközi nőnap valódi üzenetét.

„A hölgyek, a nők, asszonyok azok, akik összetartják a családot” – mutatott rá az alpolgármester.

„Az élet csodálata nem más, mint elismerni, megismerni mindazt, ami kiemel minket az anyagi világból, s ezáltal értő, érző lélekké formál. S mi teszi széppé mindennapjainkat? Emberi mértékkel nézve egy másik ember, aki noha más mint mi, elválaszthatatlan társ a mindennapokban”

– jelezte a hölgyek iránti megbecsülését az alpolgármester. 

Az ünnepségen a köszöntőket követően kultúrműsorral is kedveskedtek a megjelent hölgyeknek, így felléptek az EgyesÍtett Iskola Kéknefelejcs Tánccsoportjának tagjai, szavalattal a Kodály Zoltán Alapiskola két tanulója, Puha Brenda és Kovács Kincső, illetve a Csill & Dance tánccsoport latin és swing táncokkal, valamint régi slágerekkel Szabó Manyi örvendeztette meg a hallgatóságot. 

Az esten tiszteletét tette a városrész két képviselője, Horony Ákos, a Szlovák Kormány kisebbségekért felelős kormánybiztosa és Szelle Erika is.

Nagy Attila

Ezt már olvasta?

Cookies