A városvezetőket, valamint a Szociális Szolgáltatások Központjának vezetőjét, Bíró Johannát és a városi hivatal szociális osztályának a dolgozóit Alföldy Rozália, a klub vezetője fogadta és üdvözölte, majd elsőként a Dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola Szabó Gyula 21 diákjai adtak zenés, verses kultúrműsort.
A nyugdíjasklubot teljesen megtöltő szépkorú hölgykoszorút aztán Hájos Zoltán polgármester köszöntötte, aki a nőknek a mai társadalomban betöltött szerepét hangsúlyozta.
„Sajnos manapság is vannak olyan helyek, ahol nincsenek az őket megillető megbecsülésben a hölgyek.
Úgy tűnik, csupán egy nap a naptárban sokfelé a nőnap, én viszont úgy gondolom, nem csak ez a nap, hanem az összes többi arról a megbecsültségről és szeretetről kellene szóljon, ami megilleti a hölgyeket”
– fogalmazott a polgármester.
„A nők azok, akik a szeretetükkel, az odaadásukkal biztosíták a család összetartó erejét.
Ma szimbolikusan egy-egy szál virággal ezt is megköszönjük nekik”, tette hozzá, majd a két alpolgármesterrel együtt apró figyelmességgel kedveskedtek a jelenlévőknek.
A nyugdíjasklub programja a köszöntőt követően már a kikapcsolódásé lett – Érsek Rezsi szórakoztatta ugyanis fellépésével a megjelenteket, mindannyiuk megelégedésére.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Csökken az ÁFA: ezek tartoznak az alapélelmiszerek közé
A kormány olyan új konszolidációs csomagot fogadott el,...
Önkénteseket várnak a jövő év nagy futballeseményére – Dunaszerdahelyre is
Jövőre, 2025. június 11-28. közt Szlovákiában rendezik...