Marczell Béla (1924–2009) néprajzi gyűjtő, muzeológus, középiskolai tanár 1924. október 14-én, egy csallóközi kisközségben született, Kisudvarnokon. Szülőfalujához egész életét meghatározó hűséggel ragaszkodott. Épp ilyen szeretettel, tisztelettel kötődött a csallóközi emberekhez és lett hagyományaik, hiedelemviláguk kitartó kutatója.
Középiskolai éveit Pozsonyban kezdte, majd az 1939-ben létrejött dunaszerdahelyi gimnázium diákja lett. 1945-ben érettségizett a magyarországi Komáromban. A budapesti Pázmány Péter Egyetemen folytatott tanulmányai után, 1951-től hét éven keresztül oktatott magyar–történelem szakos tanárként a dunaszerdahelyi tizenegy éves iskolában.
1958–1964 között munkásként dolgozott, miközben a Csemadok helyi szervezetében irodalmi, történelmi és közérdekű előadásokat tartott és rendezvényeket szervezett.
Az 1964-től működő Csallóközi Múzeum egyik alapítója és első igazgatója volt 1976-ig.
Több tájház létrehozásában segédkezett. A Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság megalapításában is részt vállalt, a Szlovákiai Néprajzi Társaságnak pedig tiszteletbeli tagja volt.
Dunaszerdahely fejlődéséhez való hozzájárulásáért 1994-ben megkapta a „Pro Urbe”-díjat.
Nemcsak a tárgyi néprajz körében végzett gyűjtőmunkát, a Csallóköz hitvilágát és népszokásait is kutatta, ilyen jellegű írásait a Csallóközi Múzeum Értesítője, szlovákiai és magyarországi kulturális lapok közölték. A csallóközi néphagyományok kutatásában és feldolgozásában elért eredményeiért 1999-ben Gyurcsó István Közművelődési Díjjal jutalmazták.
1994-ben megjelent A Csallóköz hiedelemvilága című munkája, melyben, ahogy ő fogalmazta „az ősi Csallóköz népének – a hajdani halászoknak, pásztoroknak, aranymosóknak, állattenyésztő és földet művelő lakóinak s ezek ivadékainak” hiedelemvilágába kalauzol. Az olvasó találkozhat a hajdani Aranykertet benépesítő tündérekkel és megismerheti a boszorkányok, a garabonciás diák, az iglic meg a táltosfiú régi viselt dolgait is.
Az 1997-ben kiadott Naptár és néphagyomány a húsvéti, karácsonyi ünnepkör népszokásait gyűjti össze. Szerzője a mindennapokban, családi körben, szülőfaluja közösségében is élte, ápolta ezeket a hagyományokat, szülőföldje, a Csallóköz iránti szeretetből, népe iránti tiszteletből.
„Érdemes még ma is keresni a hagyomány „maradékát” – írta a Csallóköz hiedelemvilágában – „hiszen a régi hit, a régi néphagyomány, népszokás, a múlt ilyen irányú ébresztgetése éppen napjainkban fontos, nemzeti tudatot erősítő, népet, hitet, nyelvet megtartó erő.”
Marczell Enikő
(Megjelent a MÚZEUMI HÍRADÓ XXIII. évf. 2005–2014 számában)
Ezt már olvasta?
2. Nagykorú Felvidéki Zenekarok a Csaplárban ...és a fiatalok
A tavalyi nagy sikerű eseményen felbuzdulva a Csaplár...
