Publikálva: 2016, december 15 - 13:54
Dunaszerdahelyen 29 olyan családról tudunk, akik másképp élik az életüket, mint a szokványos. A természet kicsit nehezebbé tette a mindennapjaikat, ezáltal a körülöttük élők, a családjaikét is. „Ezek a gyerekek, akiket most meghívtunk a családjaikkal, nem mások, mint a többiek, de olyan teherrel élnek, amellyel sokan nehezen, vagy egyáltalán nem tudnának megbirkózni. Az adventi időszakban sokat beszélünk a várakozásról, a türelemről, a szeretetről és az egymásra figyelésről. Önöknek egész évben ilyen adventi szellemiségű hozzáállásra van szükségük.” - mondta köszöntőjében Dr. Horváth Zoltán, alpolgármester. Elmondta, hogy a város vezetése szeretné azt elérni, hogy a jövőben minden meghívott eljöjjön az előkarácsonyi ünnepségre, hogy együtt tudjanak ünnepelni.
A köszöntő szavak után a Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnázium diákjainak verses-zenés összeállítását hallgathatták meg az összegyűltek, majd Dunaszerdahely város ajándékát adta át alpolgármester úr a gyerekeknek.
A családias hangulatú találkozón jelen volt Molnár Tímea, a Városi Hivatal Közoktatási, Szociális, Sport és Kulturális Főosztályának vezetője, Miklós Alica, a Városi Hivatal Szociális Osztályának vezetője, valamint Bíró Johanna, a Szociális Szolgáltatások Központjának vezetője is.
Ezt már olvasta?
Két dunaszerdahelyi személyiséget is díjazott Nagyszombat megye
Két Dunaszerdahelyhez kötődő személyiség, MUDr. Ivica...
Önzetlen véradókat tüntettek ki Dunaszerdahelyen
Ünnepélyes keretek között részesítették elismerésben az...