
Az önkormányzatok és a civil szervezetek tevékenységének támogatása ugyanis kulcsfontosságú a régió fejlődése szempontjából - emelte ki tájékoztatójában a Nagyszombat Megyei Önkormányzat.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy a helyi önkormányzatok és a civil társulások azok, amelyek értékeket teremtenek a régiókban és életben tartják a közösségi életet. Bár konszolidációs időszakon megyünk keresztül, felelős gazdálkodásunknak köszönhetően nem kényszerülünk ezen fontos források megkurtítására. Épp ellenkezőleg: a harmadik szektort és településeinket támogatjuk, mert munkájukat megyénk lakosai számára pótolhatatlan közszolgálatnak tekintjük” – hangsúlyozta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke, hozzátéve, hogy a megye összesen akár 600 ezer eurót oszt szét közhasznú projektekre.
A civil szervezetek és társulások projektjeinek támogatására a megye összesen 450 000 eurót különített el. A források olyan tevékenységek megvalósítását szolgálják, amelyek közérdekű szolgáltatásokat biztosítanak a régióban.
A megye városai és községei 150 000 eurón osztozhatnak, azzal a céllal, hogy aktívan részt vegyenek a helyi fejlesztésekben és közvetlenül a terepen valósítsanak meg közhasznú tevékenységeket.
A Nagyszombat Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott támogatások iránt érdeklődőknek legkésőbb 2026. január 30-áig kell projektjeiket regisztrálniuk. A pályázatok elektronikus úton nyújthatók be a megye elektronikus szolgáltatási portálján, ahol minden szükséges információ is elérhető.
A projektek finanszírozása utófinanszírozás (refundáció) formájában történik, a támogatás feltétele pedig a pályázó legalább 5 százalékos önrészes hozzájárulása.
A megye már ezen a héten hasznos, tájékoztató jellegű találkozókat indít a pályázati támogatások kapcsán, amelyek a megye területén működő városok, községek és nonprofit szervezetek számára szólnak. A találkozók a jelenleg megnyitott pályázati felhívásokhoz kapcsolódó pályázói támogatás részét képezik, céljuk pedig az, hogy gyakorlati információkat nyújtsanak a támogatások igénybevételének feltételeiről, a pályázatok benyújtásának módjáról, a projektek értékelési folyamatáról, valamint az előző években leggyakrabban előforduló hibákról.
Dunaszerdahelyen 2026. január 12-én 16.30-tól a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban fogadják az érdeklődőket.
TTSK
Ezt már olvasta?
10 év mögöttünk – és még mennyi minden előttünk!
Egy évtized alatt megtanulja az ember, hogy a város nem...
Karaffa Attilát a Magyar Kultúra Lovagja elismeréssel tüntették ki
A magyar és az egyetemes kultúra ápolása érdekében...