Back to top

A Nagyszombat Megyei Önkormányzat két pályázati felhívást hirdetett meg

Publikálva: 2026, január 11 - 09:56
Nagyszombat megye 2026. január 1-jétől két nagyszabású pályázati felhívást indított el, amelyek célja, hogy a településeken megvalósuló jó kezdeményezések, kulturális rendezvények, sporttevékenységek és szociális innovációk ne szűnjenek meg, hanem tovább fejlődhessenek.
A Nagyszombat Megyei Önkormányzat két pályázati felhívást hirdetett meg

Az önkormányzatok és a civil szervezetek tevékenységének támogatása ugyanis kulcsfontosságú a régió fejlődése szempontjából - emelte ki tájékoztatójában a Nagyszombat Megyei Önkormányzat.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a helyi önkormányzatok és a civil társulások azok, amelyek értékeket teremtenek a régiókban és életben tartják a közösségi életet. Bár konszolidációs időszakon megyünk keresztül, felelős gazdálkodásunknak köszönhetően nem kényszerülünk ezen fontos források megkurtítására. Épp ellenkezőleg: a harmadik szektort és településeinket támogatjuk, mert munkájukat megyénk lakosai számára pótolhatatlan közszolgálatnak tekintjük” – hangsúlyozta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke, hozzátéve, hogy a megye összesen akár 600 ezer eurót oszt szét közhasznú projektekre.

A civil szervezetek és társulások projektjeinek támogatására a megye összesen 450 000 eurót különített el. A források olyan tevékenységek megvalósítását szolgálják, amelyek közérdekű szolgáltatásokat biztosítanak a régióban.

A megye városai és községei 150 000 eurón osztozhatnak, azzal a céllal, hogy aktívan részt vegyenek a helyi fejlesztésekben és közvetlenül a terepen valósítsanak meg közhasznú tevékenységeket.

A Nagyszombat Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott támogatások iránt érdeklődőknek legkésőbb 2026. január 30-áig kell projektjeiket regisztrálniuk. A pályázatok elektronikus úton nyújthatók be a megye elektronikus szolgáltatási portálján, ahol minden szükséges információ is elérhető.

A projektek finanszírozása utófinanszírozás (refundáció) formájában történik, a támogatás feltétele pedig a pályázó legalább 5 százalékos önrészes hozzájárulása.

A megye már ezen a héten hasznos, tájékoztató jellegű találkozókat indít a pályázati támogatások kapcsán, amelyek a megye területén működő városok, községek és nonprofit szervezetek számára szólnak. A találkozók a jelenleg megnyitott pályázati felhívásokhoz kapcsolódó pályázói támogatás részét képezik, céljuk pedig az, hogy gyakorlati információkat nyújtsanak a támogatások igénybevételének feltételeiről, a pályázatok benyújtásának módjáról, a projektek értékelési folyamatáról, valamint az előző években leggyakrabban előforduló hibákról.

Dunaszerdahelyen 2026. január 12-én 16.30-tól a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban fogadják az érdeklődőket.

TTSK

Ezt már olvasta?

Cookies