
A Rácz Tibor-kamaraterem megtelt, valamint a pótszékek is, hogy hallják a Jókai színház örökös tagjának az Isten-, anyanyelv- és hazaszeretettel kapcsolatos üzeneteit.
A 2024-es évben három jubileumot is ünnepelt a felvidéki színészóriás. Az év elején ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, 60 éve van a színészpályán, és 10 éve működik a Boráros Imre Színház.
A ma 81 éves pozsonyi születésű Kossuth-díjas színész elkápráztatta a közönséget és az egyes szavalatai között, egy-egy mútbeli emlékét is megosztotta a közönséggel.
Karaffa Attila, a Pázmaneum társulás elnöke és Dunaszerdahely város alpolgármestere köszönetét fejezte ki, hogy a hit és a magyar kultúra fontosságának üzenetét megerősítette a jelenlevőkkel is, hiszen a mai korban különösen nagy szükség van rá, amikor az emberi és erkölcsi értékek helyett a különböző önös érdekeket helyezik egyesek előtérbe.
A vastaps után Boráros Imre még elbeszélgetett a művészetkedvelő közönséggel.
Pázmaneum sajtószolgálat
Fotó: Rózsár Vince
Az esten készült további felvételeinket képgalériánkban tekinthetik meg.
Ezt már olvasta?
Egyszer volt… – mesék és játékok idézik meg a gyermekkor világát
Régi mesék kedvelt szereplői, eredeti bábok, rajzok és...
Írók, díjak és találkozások: pénteken rendezik a XXI. Őszi Írófesztivált
Október 16-án, pénteken 16.00 órától a dunaszerdahelyi...
