Back to top

A Pázmaneum Társulás megalapításának 19. évfordulója

Publikálva: 2024, október 2 - 12:34
Szent Őrzőangyalok ünnepén, 2005. október 2-án alapították a dunaszerdahelyi székhelyű Pázmaneum Polgári Társulást, amelyet felvidéki magyar papok és világiak hoztak létre. Alapító elnöke ThDr. Karaffa János lelkiatya volt, 2021-ben bekövetkezett haláláig. A Pázmaneum célja az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítése a keresztény erkölcs szellemében.
A Pázmaneum Társulás megalapításának 19. évfordulója

A Társulás Pázmány Péter bíboros és Isten szolgája Esterházy János szellemi örökségének ápolását őrzi, és ennek szellemében dolgozik.

2024. október 2-án, az alapításának 19. évfiordulóján a dunaszerdahelyi Szent János Apostol Egyházi Alapiskola és Óvoda elsőseinek vitt ajándékot Karaffa Attila a Társulás elnöke. Az intézmény igazgatónője Nagy Szilas Ildikó kíséretében osztották ki az imakönyveket az elsősösöknek, majd Parák László lelkiatya vezetésével közösen elimádkozták az Őrangyalhoz c. imát is.

Ugyancsak a Társulás megalapításának 19. évfordulóján indult el a Pázmaneum megújult honlapja. A korszerű honlapon megtalálhatóak a régi honlapon található hírek, kiadványok is. Újdonsága, hogy a leegyszerűsített felületen még jobban átlátható és böngészhető a tartalom, illetve egy programajánlóval is bővült. Ide várják az egyházközségek meghívóit is, hogy közzé tudják tenni. Ugyancsak hamarosan feliratkozhatnak az érdeklődők az elektronikus Pázmaneum Hírlevél szolgáltatására is.

A Társulás hálaadó szentmiséjére október 8-án kerül sor Dunaszerdahelyen, a plébániatemplomban, amely egyben a Boldog Salkaházi Sára Imakilenced befejező állomása is. A lelki program 16:15-kor kezdődik rózsafüzér imádsággal, majd előadássaé folytatódik a vértanú szűzről. Az ünnepi szentmisét dr. Író Sándor őrnagy, katolikus tábori lelkész mutatja be oltártetsvéreivel közösen. A szentmise után kerül sor Marczell Mihály emléktáblájának a megkoszorúzására a templom falán.

A Pázmaneum Polgári Társulás továbbra is elkötelezett hivatástudattal próbálja szolgálni a felvidéki magyar közösséget, és legjobb tudása és belátása szerint igyekszik felszólalni a felvidéki magyarságot ért sérelmek ügyében. Kulturális, egyházi és hagyományápoló rendezvényeit több helyszínen kívánja a jövőben is megvalósítani a Társulás, amely pályázatok és támogatások segítségével képes a szükséges anyagi forrásokat előteremteni az egyes rendezvények lebonyolításához.

Az első hírünk az alakulásról:

Alakuló ülését tartotta a Pázmaneum Polgári Társulás

2005. október 2-án Bakán tartotta alakuló ülését a Pázmaneum Polgári Társulás. Az alakuló közgyűlésen a jelenlévő papok és világiak közösen meghatározták a Társulat céljait, kitűzéseit. A Belügyminisztérium engedélye alapján a Pázmaneum megkezdheti működését a Felvidéken.

A PÁZMANEUM célja az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítése a keresztény erkölcs szellemében.

Ennek az alapvető célnak az elérése érdekében a Társulás:

- konferenciákat, zarándoklatokat és találkozókat szervez a vallás, kultúra és művelődés területén és információkat nyújt ezen területeken

  • Együttműködik más társadalmi szervezetekkel és keresztény egyházakkal nemzeti és nemzetközi szinten a közös Európa keretében
  • vallási és történelmi témájú könyveket és folyóiratokat ad ki annak érdekében, hogy a Szlovákiában élő magyar kisebbség identitását erősítse és közreműködjön hagyományainak megőrzésében
  • Pázmány Péter szellemi örökségének értelmében támogatja a Közép-európai nemzetek együttélését a tolerancia, szolidaritás, kölcsönös megértés és szeretet szellemében.

A Társulás tagja lehet mindenki, aki egyetért az Alapszabállyal, részt akar venni megvalósításában és nem támogat (és a múltban sem támogatott) rasszista, kommunista, fasiszta vagy más erőszakos ideológiát.

A jelenlévők miután megválasztották a Társulás elnökét, alelnökeit, ellenőrző bizottság tagjait a titkárt és pénztárost.

A Pázmaneum elnöke ThDr. Karaffa János plébános lett. Alelnökei: Sárai Attila, Molnár Péter és Horváth Róbert atyák. Az ellenőrző bizottság elnöke Mons. Koller Gyula pápai prelátus, a Remény katolikus hetilap alapító főszerkesztője.

A jelenlévők megegyeztek a Társulás soron következő programjaiban, különféle kiadványok előkészítésében és abban, hogy 9 hónapon át Kilencedet szerveznek a felvidéki egyházközségekben a keresztény magyarságért, melynek keretében a magyar családokért, az ifjúságért és a papi hivatásokért is imádkoznak. A Társulás tevékenységéről annak hamarosan elkészülő saját honlapján és a Pázmaneum Információs Központ révén szerezhetnek bővebb tájékoztatást az érdeklődők.

Szöveg és kép: pazmaneum.com

Ezt már olvasta?

Címkék: Pázmaneum
Cookies