A főszervező, a Vámbéry Polgári Társulás, valamint a társszervezők, Dunaszerdahely Város Önkormányzata, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum és a Katedra Polgári Társulás nevében köszöntötte Tilajčík Edit a megjelenteket a 24. Vámbéry Napok koszorúzási ünnepségén.
„Méltán lehet büszke az a város, ahol ennyi jeles személyiség alkotott, tevékenykedett. Közülük is kiemelkedik Vámbéry Ármin” – mondta ünnepi beszéde kezdetén Simon Szabolcs, a Vámbéry Polgári Társulás alelnöke, majd hozzátette, önmagában az a tény, hogy Vámbéry Ármin a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a keleti nyelvek professzora volt, már az is elég lenne ahhoz, hogy valakiről évente megemlékezzünk. Figyelembe véve életet munkásságát pedig kivételes helyet foglal el a gyermekkorát Dunaszerdahelyen töltő tudós, utazó városunk történelmében. Ugyanakkor fia, Vámbéry Rusztem érdemeiről is sokáig lehetne beszélni. A rendkívül sikeres, közismert személyiség – jogtudós, egyetemi dékán, gyakorlati jogász például ingyen és bérmentve védte József Attilát, amikor 1924-ben perbe fogták.
Ami miatt napjainkban még inkább érdemes Vámbéry Árminra irányítani figyelmünket, az az 1906-ban megjelent műve, a Nyugat kultúrája keleten, melyben többek közt azt vázolja fel, mi történhet a nyugati és a keleti kultúra, politika ütközésével és mi lehet a következménye. Ennél aktuálisabb kérdéséről napjainkban nem igen beszélhetünk – hangsúlyozta a Vámbéry Polgári Társulás alelnöke.
„Jogos tehát, hogy minden évben ide járulunk és elhelyezzük a kegyelet koszorúját – ápolva és ébren tartva a Vámbéry-hagyományt“ – zárta szavait Simon Szabolcs.
Az ünnepi gondolatok elhangzása után a kegyelet koszorúit helyezték el az emlékezők Vámbéry Ármin mellszobránál, többek közt Karaffa Attila, városunk alpolgármestere, Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás ügyvezető igazgatója, Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója, a Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos döntőjének szervezői és résztvevői.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Polgármesteri díjban részesült Péntek Mária és Péntek István
Dunaszerdahely város polgármestere Péntek Mária és Péntek...
Polgármesteri emléklapot vett át Földes Henrietta
Dunaszerdahely város Polgármestere Földes Henrietta...