A rendhagyó történelemóra előtt az iskola részéről Klőr Levente tanár köszöntötte a tanulókat és a vendégeket, felhívva a figyelmet arra, mennyire fontos közösen gondolni és felidézni azoknak az emlékeit, akik átélték a kommunizmus rémtetteit. Fontos az emlékezés a múltra, a gyökerekre, a hagyományokra, hogy tovább lehessen azt adni a következő generációknak.
Karaffa Attila, a Pázmaneum polgári társulás elnöke, Dunaszerdahely alpolgármestere elmondta a fiataloknak, hogy az emlékezés napja egyben Dunaszerdahely város emléknapja is.
„Fontos hogy hiteles emberek, hiteles történészek beszéljenek nektek a múltról, hiszen minden diktatúra veszély, s jó látni, hogyan, miképp is működnek ezek az izmusok. Ezért is indítottuk el azt a folyamatot, hogy a dunaszerdahelyi középiskolákban ezen a napon rendhagyó történelemórán is megismerhessétek a múltnak ezeket az árnyoldalait is”
– fogalmazott az alpolgármester.
Pomichal Krisztián, a Mathias Corvinus Collégium (MCC) Felvidéki vezetője is szólt a fiatalokhoz,
bemutatva röviden az MCC küldetését, kiemelve a középiskolai tehetséggondozás fontosságát.
Tolnai Gyula történész, az MCC-Rubicon Történettudományi Műhelyének kutatója a Kommnuizmus áldozatairól, arról a 700 ezer magyarról, akiket elhurcoltak a Szovjetunió terültén létesített négyezer táborba, ahol kényszermunkára ítélték őket.
„Azért is fontos megemlékeznünk róluk, mert mindannyiunkat érint történelmileg és családilag – sokunk rokonságában a mai napig is élnek még olyanok, akik emlékeznek arra a nagyapára, a nagyanyára vagy a rokonokra, akiket elhurcoltak”
– mutatott rá a történész.
Az eseményt követően a Közös Igazgatású Szakközépiskola – Szabó Gyula 21 tanulóival közösen elhelyezték a kegyelet koszorúit a városháza melletti Diktatúrák áldozatainak az emlékművénél.
Nagy Attila
Ezt már olvasta?
Polgármesteri emléklapot vett át Földes Henrietta
Dunaszerdahely város Polgármestere Földes Henrietta...
Az elmúlt év kiemelkedő sportolóit köszöntötték
Dunaszerdahely város vezetése május 6-án köszöntötte...