„Egy nagyon jó csapat ellen, egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, egy nagyon kiélezett mérkőzés lett a végére, bár én úgy éreztem, a mérkőzés közben az eredmény nem ezt mutatta.
A második félidő elején olajozottabb volt a védekezésünk, támadásban könnyű gólokat tudtunk lőni. Úgy gondolom, ott eldöntöttük a mérkőzést, illetve akkor úgy gondoltam, de utána az utolsó tíz percben magunkra hoztuk az ellenfelünket a rengeteg hibánkkal, nem koncentráltunk kellőképpen és egy igazán megnyert meccsből egy nehéz mérkőzést csináltunk.
Ettől függetlenül teljesen elégedett vagyok a csapat teljesítményével. A felkészülési időszakot és a bajnokság első mérkőzését tekintve magasan most játszottunk a legjobban. Szerencsére megoldottuk Bea helyettesítését is és hatalmas győzelmet arattunk” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.
MOL extraliga 1. forduló
2023. szeptember 3. vasárnap, 18:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – Iuventa Michalovce (Nagymihály): 31-28 (14-13)
hcdac.sk
Ezt már olvasta?
IPPON Karate Klub: Két tucatnál több érem Aranyosmarótról
Szombaton, november 23-án Aranyosmaróton szervezték meg a...
A második körben is sikeresen teljesített a TopRunDS
Simonyban (Partizánske), a téli úszók szlovák kupája...