A Kárpátalján, Délvidéken, Erdélyben, Magyarországon és Felvidéken működő családszervezetek 10 -10 fiatalt delegálhattak a táborra, ahol teljesen ingyenesen vehettek részt a 13-16 év közötti fiatalok a KCSSZ jóvoltából.
A tábor programjainak szervezését a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás vállalta, míg a helyszín kiválasztása során nagy segítséget nyújtott a FEMIT társulás, aki ismereteire hagyatkozva elvállalta a táborozók étkeztetését és szállásoltatását a táborban, Kovácspatakon.
A szakmai programot Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója állította össze.
A tábor célja, hogy biztosítsa a civil szervezetek jövőjének utánpótlását, mialatt az öt országból érkező fiatalok egymástól tanulva és egymásra támaszkodva élik meg a táborban eltöltött hét napot.
A szervezők arra törekedtek, hogy azt a kultúrát építsék bele a táborozók mindennapjaiba, amit a fiatalok hoznak magukkal otthonról, erősítve az egy együvé tartozás érzését, és azt, hogy a határon túli fiataloknak életteret kell biztosítani, ami meghatározza a szerepüket a Kárpát-medencében.
Az első napon az ismerkedésé volt a főszerep, majd a többi nap felváltva zajlottak az civil szervezetekről szóló, nemzeti identitást megőrző előadások, a túrázás és a kirándulás. Ezekkel a programokkal a honvágyat és a családtól való elszakadás érzését szerették volna a szervezők enyhíteni, feltárva a fiatalok közti azon közös pontokat, hogy mind egy nyelvet beszélnek és ugyan azon magyar nemzet részét képezik.
A táborozóknak előadásokat tartott Somogyi Alfréd, tanszékvezető, egyetemi tanár, aki a Kárpát-medencei identitásról beszélt, a KIK képviseletében Nagy Attila, a képek és videók szerkesztéséről és tervező programok alapelveiről tartott bemutatót, valamint Süll Tamás, PhD. lelkész, mentálhigiénés segítő szakember, aki a család fontosságáról és az erős családképről beszélt.
Az előadások között izgalmas túrázás is volt Batka Péterrel, a MAG PT elnökével, valamint a megérdemelt pihenés sem maradt el, így a táborozók ellátogattak az alsósztregovai Madách-kastélyba, a losonci Nógrádi Múzeum Galériába, az Esztergomi Bazilikába és az esztergomi Aquasziget élményfürdőbe.
A kiértékelést követően Márton Zsuzsanna, a KCSSZ elnöke köszönetét fejezte ki a szervezőknek, hogy színvonalas előadásokat és választékos, érdekes programokat szerveztek a fiataloknak, akik a táborból élményekkel gazdagodva térhetnek haza. „Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt ma, amikor azt láttam, hogy az öt régióból érkező fiatalok egyazon nyelvet használva, testvérként gondolnak egymásra, hiszen nyelvük mellett a kultúrájuk is azonos.”
A tábor zárórendezvénye ünnepi alkalmat biztosított, hiszen a kiértékelés után a fiatalok táncházat szerveztek, ahol hangszeres dallamok mellett szólt a nóta és folyt a tánc.
Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége
Ezt már olvasta?
Polgári est Esterházy János tiszteletére
A Pázmaneum Társulás és a Csallóközi Múzeum tisztelettel...