
Dr. Balogh Csaba nagykövet kollégája, Betleni Fanni beosztott diplomata kíséretében előbb a Vermes-villában található Kortárs Magyar Galériába látogatott el, ahol Iván Péter igazgató vezette körbe a vendégeket, majd a városi hivatalban fogadta őket dr. Hájos Zoltán polgármester és Karaffa Attila alpolgármester.
A hivatal nagytermében megbeszélést folytattak Dunaszerdahely város történéseiről, a régió életének fontos eseményeiről, a felvidéki magyar közösség problémáiról és lehetőségeiről, illetve a szeptemberi szlovákiai parlamenti választások is szóba kerültek.
Balog Csaba ezt követően a Karcsai-úti Roma Közösségi Központba és a Csallóközi Roma Néprajzi Múezumba látogatott el, ahol Ravasz József intézményvezető fogadta – tájékoztatva a nagykövetet a Dunaszerdahelyen és a Csallóközben élő romák időszerű társadalmi helyezetéről.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Nagyszombat megye két pályázati felhívást is indított. Az önkormányzatok és szervezetek tevékenységeinek támogatására 600 ezer eurót különített el
Az önkormányzatok és a civil szervezetek tevékenységeinek...
Segítség, amely életeket változtat meg: a DAR Alapítvány 2025-ben is további embereken és családokon segített
A növekvő megélhetési költségek és a nehéz családi...
