Trianonról lehet hallgatni - mint ahogy sok éven át tették az iskolában a szocializmus évtizedeiben-, lehet fájó szívvel keseregni, lehet emelkedett lélekkel emlékezni, de a tények nem feledhetők. 1920.június 4-én súlyos sebeket kapott a Kárpát-medence magyarsága. A lélek megroppant, de az ember dolgozott és nem adta fel. Ennek bizonyítéka, hogy a Trianoni döntés után 102 évvel is itt vagyunk, itt élünk szülőföldünkön. Köszönet érte az ük-, déd-, nagyszülőknek és szülőknek. Ránk is ehhez hasonló és még komolyabb feladat vár. Az emlékeztetés és a láng továbbadása.
Mert hiába küzdöttek eleink és dolgoztak szorgalmasan és védték meg nemzetiségüket, anyanyelvüket és bátran kiálltak mellette, ha mi kései utódaik lemondunk róla. Mit ér a verejték, ha eladjuk földjeinket, házainkat és gyermekeinket nem az édes anyanyelvre oktatjuk?
Az emlékeztetés ezért is fontos, hogy belső lelkiismeretünk megszólaljon és azt ébren tartsuk. Mert nem lehet feledni a megtörtént országcsonkítást, a nemzetünk ellen elkövetett bűnöket, de a jövőbe vetett bizalommal kell keresni azon személyeket, akik egy értéket vallanak. Akiknek fontos a magyarság megmaradása szülőföldjén, akik tenni és dolgozni akarnak közösségünkért, akik felvállalják ügyes-bajos dolgainkat. Mert szükségünk van egymásra.
Ezt már olvasta?
Növekedésnek indultak az ipar új megrendelései
Négy hónapos éves csökkenés után az ipar új megrendelései...